Szigligeti Félmaraton

Tavaly 9 km-en futottunk Szigligeten és annyira megszerettem ezt a versenyt, hogy már akkor elhatároztam, hogy itt én még fogok félmaratont futni. Amikor áprilisban megnyílt a nevezés épp a Budai Zöld túrán voltunk a barátnőmmel és emlékszem, hogy menet közben, a mobilomról az elsők között jelentkeztem is. Telt-múlt az idő, én pedig megszállottan készültem versenyről versenyre, amíg egyszer be nem sokalltam, de az egy másik történet. Miután júniusban rendeztem soraimat és a futással való viszonyomat, leginkább a hangulatomnak megfelelően edzettem, nagy melegben egyébként sem szeretek futni, így gyakrabban mentem spinningre, bringázni vagy terepre. Augusztusban nagyjából elkezdtem újra követni egy 4 hetes félmaratoni edzéstervet, szeptemberben pedig már izgatottan vártam a nyári szünet utáni első Polar futóklubot is. Mondanom sem kell, hogy az intervall edzésbe majdnem belehaltam, viszont Irunmom Réka megdicsért, hogy sokat gyorsultam, ami igazán jól esett.

41190233_537432160030864_2730540812940083200_o.jpg

A verseny hetében már csak kétszer voltam futni és próbáltam a mentális felkészüléssel foglalkozni. Magát a távot lefutottam már egyszer, így a siker kulcsa egyértelműen azon állt, hogy mennyire tudok ott lenni fejben. Versenykörülmények között futni teljesen más, nagyon sok tényező befolyásolja a jó teljesítményt: a konditól kezdve a hőmérsékleten át a fáradtságig, még az is, hogy milyen lábbal kelünk aznap. Azt is mondták, hogy verseny előtt már ne változtassunk a szokásainkon. Ezzel majdnem meggyűlt a bajom, először is mert nemrég cseréltem le a mobilom és ez az új szuperokos készülék annyira intelligens, hogy futás közben kb. kilométerenként lekapcsolta a Runkeeper-t, hogy energiát takarítson meg... Egyrészt jó volt kütyü nélkül, csak úgy futni, de mire rájöttem, hogy miért csinálja és hogy hogyan kell beállítani kinőtt pár ősz hajszálam. A verseny előtti utolsó futásnál teljes "harci díszben" teszteltem a leglengébb felsőm és a kompressziós szárakat, amiket nem használok túl gyakran, majd miután mindent rendben találtam megnéztem végre az Ultrát, a pályavideót vagy tízszer, gondosan összeraktam a playlist-em, olvasgattam a Runner's World-öt elalvás előtt és kenegettem a lábaim Anyukám híres lóbalzsamjával. Kicsit megfáztam, így extra sok C-vitamint, NeoCitran-t és jó sok magnéziumot is szedtem. Követtem az ultrafutó ismerősöm tanácsait, sok szénhidrát, még több víz. Nem bántam ezt a szénhidrát dolgot, jól esett egy kis bűnözés (tészta, pizza, lángos, sütike), viszont pénteken már a fülemen jött ki az 5. liter víz. Persze később ez is hasznosnak bizonyult.

Szombaton reggel 8-kor indultunk, az egyik kedves volt kolléganőmmel. Én aznapra "digitális detoxot" fogadtam, hogy semmi ne terelje el a figyelmem, így meglepődtem kissé mikor az M7-esen nem kanyarodtunk el Balatonkenese felé, mert még az útinformot sem néztem meg. Végül is mivel a Balaton egy "paralelogramma", a déli partról közelítettük meg Szigligetet és röhögtünk magunkon a kocsiban. Később ez is jó döntésnek bizonyult, sokan dugóba kerültek a füredi triatlon miatt. Időben leértünk, a parkolás és a rajtcsomag átvétel zökkenőmentesebb volt, mint tavaly. Bemelegítettünk, hangolódtunk, barátkoztunk, én tömtem még magamba a protein szeletet, a csokit és még több vizet és persze eléggé izgultam. Az egyik büféből hallottam a "Beautiful things"-t, amit jó jelnek tekintettem.

A rajtnak elvileg zónásnak kellett volna lennie, ehhez képest a strand előtt a félig lezárt úton elég nagy volt a tömörülés. Az összes táv (6k, 9k, 21k és a váltók) egyszerre indult, kicsit káosz volt. Én ezt már megszoktam tavalyról, szóval nem hatott meg nagyon a dolog. Idén volt egy rövid közös bemelegítés is, bár nem éreztem túl hatékonynak. A rajt előtt még elszaladtam gyorsan mosdóba, így a kolléganőmet el is vesztettem a tömegben, ami szintén nem volt akkora baj, mert ő gyorsabb nálam és nem szerettem volna beleesni abba a hibába, hogy vele megindulok és hamar kifáradok (ezt már egyszer eljátszottam az EU-s futáson). Nagyon figyeltem az elején a saját tempómra és sikerült is szépen tartanom. Általában versenyeken a rajtnál szokott lenni egy "runner's high", most viszont kb. másfél km után éreztem csak, ez valamiféle extázis, a boldogság, a sírhatnék és az "enyém a világ" érzés keveréke. Az első frissítés viszonylag hamar, kb. 2 km után volt az Avasi Romtemplomnál, itt eszembe jutott, hogy Réka azt mondta akkor is igyunk, ha nem vagyunk szomjasak, szóval ittam. A 9 km-s útvonalat ismertem, így szépen, egyenletesen és kb. 6-7 km-en keresztül tökéletes légzéssel futottam. Kellett volna lennie még egy frissítőpontnak a bicikliúton, az idén nem volt - még jó, hogy ittam az előbb - gondoltam magamban. Ebben a szakaszban is volt egy emelkedő, az mondjuk egész lapos a többihez képest, így visszagondolva. Az Esterházy kastély előtt volt a kedvenc frissítőpontom párakapuval és jeges vízzel (a jég újítás volt tavalyhoz képest), aztán az azt következő utcán egy kedves helyi lakos (nevezzük szomszédnak) kirakta a slagját a kerítésre szintén párakapu gyanánt, azt is csíptem. A befutónál szurkolt nekünk a gyomaendrődi nőci, akit a rajt előtt ismerünk meg, jó volt egy ismerős arcot látni.
img_20180915_110924_1.jpg

Innen jött a neheze. Kétszer kellett teljesíteni a 6k-s útvonalat, a pályavideóból ismert híres-hírhedt "aljas" emelkedővel. Az egyetlen újítás, amit bevezettem, hogy nem a karomra tettem a telefont, hanem egy kölcsön kapott övtáskába. 10 km-ig minden rendben volt, ám akkor a szuperokos mobilom úgy gondolta, hogy önálló életre kel az övtáskában és 5-10 másodpercenként váltogatta a zenéket. Bár ujjlenyomat olvasóval kell lezárni a képernyőt, ez mégis valahogy csak váltogatott. Kb. 2 km-en át futás közben próbáltam jobb belátásra bírni és ekkor jött az emelkedő. Kénytelen voltam kicsit megállni és kínomban már netrádiót akartam betenni, mikor eszembe jutott, hogy csütörtökön valami Isteni sugallatra regisztráltam a kedvenc online rádióm applikációjának próbahónapjára és le is töltöttem 3 mixet, amit le lehetett játszani offline. Probléma megoldva, pár perc elvesztegetve. A HHH-ra gondoltam és úgy már nem is tűnt olyan vészesnek ez az emelkedő. Egyszer egy éjszakai terepfutáson egy srác tanította, hogy kicsiket kell lépni ha felfelé futunk, így is tettem. Egész sokan csak sétáltak ezen a szakaszon. Amint felértünk, a kilátás csodás volt, a lejfőn lefelé száguldani meg egyszerűen fantasztikus. Jött a kedvenc frissítőpontom, a szomszéd slagja, a befutó, aztán az Avasi Romtemplom frissítőpontjánál elfogyott a szőlőcukor. Sebaj, volt a zsebemben. Ezzel viszont ismét ment az idő, de kellett nagyon az a cukor, így inkább megálltam egy pillanatra, kivettem, megettem, iso, jeges víz és úgy vágtam neki az utolsó emelkedőnek. Kis lépések felfelé, rongyolás lefelé, kedvenc frissítőpont, megint szőlőcukor-para, sebaj, van még, iso, jeges víz, szomszéd slagja, és ráfordulás az utolsó 3 km-re. Itt már teljesen más dimenzióban voltam, jó zene ment, legalábbis akkor nagyon bejött és tudtam, hogy már nincs sok hátra, mindent bele lehet adni.

Itt már tényleg a szívével fut az ember. Már egy ideje fogalmam sem volt mióta és mennyivel futok, ugyan mondta a Runkeeper, de meg sem hallottam. Igazából nem is érdekelt túlságosan. Boldog voltam mert egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy megálljak, feladjam vagy, hogy "én ezt nem bírom". Szerencsés voltam, mert annyira nem fájt semmim, hogy ne tudjam befejezni. Már láttam a végét, még az utolsó erőmmel hajráztam, majd beértem a célba. Próbáltam mosolyogni, majd meglátjuk a célfotón, hogy mennyire sikerült. A kolléganőm ott várt és átölelt, hogy nagyon ügyes vagyok, én csak annyit tudtam mondani, hogy elájulok és sírtam örömömben. A következő órában csak ültünk a Balaton partján, beszélt hozzám, de a felét fel sem fogtam, valami földöntúli boldogság volt rajtunk, és bár fájt a derekam, a csípőm és mindenem, mégis annyira örültem, hogy azt nem is tudom szavakba önteni. Nagyon élveztem az egész versenyt, nagyon jó volt a hangulat, sokat javult a szervezés. Mondanom sem kell, hogy jövőre is jövünk!

Jöttek a selfie-k, az üzenetek a családnak és a barátoknak, majd ettünk egy pizzát, mert ugye fontos a szénhidrát visszapótlása, aztán felkerekedtünk a híres szigligeti Várkávézóba fagyizni. Ott nagyon különleges, többek között sós fagyik is vannak, én bazsalikomos citrom sorbet-t és maracujás túrót ettem pirított mandulával. Kávéztunk is, mert bár fel voltunk pörögve, mégis eléggé elfáradtunk.

img_20180915_165324_1.jpg

Következő állomásunk a badacsonyörsi Csendes Dűlő Szőlőbirtok volt, a kedvenc borteraszom. Asztalfoglalásunk persze nem volt, szerencsénk viszont igen, mert pont le tudtunk ülni a kis nyugszékekbe, amik szerintem a legjobb helyek az egész teraszon és szépen, nyugalomban megnéztük a naplementét gyönyörködve a balatoni panorámában. Én természetesen bort is kóstoltam, mert legutóbb csak egy kéknyelűt ittam, amikor itt jártam. A négyes kóstoló sort kértem, a 2017-es Nem csendes Hárssal kezdtem, ami egy üde, friss habzóbor. Aztán jött egy 2016-ös Olaszrizling, ami egy viszonylag kései szüretelésű, reduktív eljárással készült bor, 3 hónapig hordóban is volt érlelve. Illatában vaníliás, mandulás, ízében keserű mandulás volt. Ezt követte a 2015-ös majd a 2013-as Kéknyelű. A két bor között csak évjáratbeli különbség van, mindkettőhöz október elején-közepén szüretelték a szőlőt, tartályban, spontán erjedtek, fél évet töltöttek magyar tölgyfahordóban és minimum 2 évet érlelődtek palackban. A 13-as a Szőlőbirtok legkiválóbb bora, abból hoztunk elvitelre is. Tökéletes befejezése volt a napunknak.
img_20180915_184601.jpg

Az első szigligeti versenyemre sokszor visszagondoltam, hogy erőt merítsek, amikor más verseny közben feladni támadt volna kedvem. Erre a mostanira biztos, hogy örökké emlékezni fogok. "Megrögzött" álmodozóként néha nehéz megélnem a pillanatot. A futás éppen erre tanított és tanít folyamatosan. Lehet tökéletes stratégiád, terved, álmod, de vannak helyzetek, amikor egyszerűen át kell adni magad az áramlásnak és elég csak a következő lépésre koncentrálni. A futáshoz is kell koncepció és némi tervezés, de mikor belekezdesz már semmi más nem számít, csak, hogy jobb láb előre, bal láb előre, nagy levegő, beszív, kifúj: légy jelen itt és most.