Csobbanás a Bormedencében

Ezúttal nem egy borral teli medencébe mártóztam meg, bár kétségkívül a Helia Hotelben eltöltött Dionüszosz borfürdőm is megérne egy misét, de arról majd talán máskor mesélek. A Magyar Nemzeti Múzeumban jártam a II. Bormedence - Kárpát medencei borünnep elnevezésű sétáló kóstolón. Kíváncsian vártam elsősorban a határon túli kiállítók kínálatát, mert mostanában meglehetősen kísérletező kedvemben vagyok, ami a környező országok borait illeti. A díszvendégek a Badacsony és a Szent-György hegy voltak, az idei évem nagy favoritjai és ha ez még nem lenne elég, beneveztem a Fekete Leányka mesterkurzusra is, szóval a tartalmas este borítékolható volt.

img_20181027_155828.jpg

Nagyon taktikusan nem sokkal nyitás után érkeztem, ekkor még nem volt tömeg, volt jég és volt alkalmam a borászokkal is váltani pár szót. Első körben a számomra ismeretlen és a ritka fajták feltérképezésével kezdtem a nézelődést. Az erdélyi, egészen pontosan érmelléki Hegedűs Attilánál egyből két érdekességet is találtam: generosát - ami a piros tramini és az ezerjó keresztezéséből nemesített fehér szőlő fajta, és tüdőszínű bakatort - az egykoron nagyon kedvelt, ám mára kissé elfeledett régi magyar fajtát, amellyel Hegedűs úr 2017-ben a Nemzeti Borkiválóság elismerésben is részesült. 

A kárpátaljai Bereg-vidékről a Sass pincénél kóstoltam egy 2015-ös bakatort, illetve a Ridit cuvée-t, ami 80% bakator, 20% furmint házasítás. Mindkettő megnyerte a tetszésem. A délvidékről a Szabó Pincétől és a Kováts pincétől került a poharamba egy-egy kiváló grasevina (olaszrizling), Szabóéknál még kiemelném a hordós érlelésű, ezért karakteres Sauvignon Blanc-t, illetve Kovátséknál a 2017-es Kékfrankos-Merlot rozé cuvée-t, ami szerencsére az általam is kedvelt, cseppet sem tutti-fruttis rozé kategóriába sorolható. 
img_20181027_162617.jpg

A hazai kínálatból a mindössze 3 éves somlói Tomcsányi családi pincészet 2016-os Furmintja nagyon bejött, kíváncsian várom majd a 2018-as amfórás verziót is. Emellett a bükki Gallay kézműves pince 2015-ös 11 hónapig finomseprőn érlelt Zenitje is felkerült a listámra. A díszvendégekről sem feledkeztem meg, de mivel szerencsére elég gyakran járok a Badacsony környékén, a kiállítók közül azokat választottam, akiknek a borait nem volt  még alkalmam megkóstolni. A Pláne Badacsony kiváló szortimentjéből új kedvenc lett a Bencze családi birtok 2017-es amfórás Riesling-je (rajnai rizling), ebből már be is szereztem egy palackkal a Borfalu bortékából. Végül, de nem utolsó sorban a badacsonyörsi Bagolykő Birtok Ketten rózsakő-olaszrizling cuvée-jét is megkedveltem, ez a bor a DemiJohn-nál érhető el Budapesten. 

img_20181027_155934.jpg

Hamar elrepült az idő, még úgy is, hogy a Fekete leányka mesterkurzus csak egy fél óra késéssel kezdődött. Nagyon nagy volt az érdeklődés, a különteremben telt ház fogadta Orha-Szakács Imrét, aki szatmárnémetiből érkezett, hogy igazán különleges borokon keresztül ismertessen meg minket az Erdélyben őshonos fekete leánykával. Bevallom őszintén, hogy én korábban még nem kóstoltam ezt a fajtát, de az egyik kedves kollégám ódákat zengett róla, így izgatottan vártam a borsort. Imre előadása egy számos borászati adattal megtűzdelt interaktív beszélgetésbe csapott át, kellemes volt a hangulat. Megtudtuk, hogy a szőlő eredete nem ismert, és a neve ellenére nem a Leányka DNS-éből való, valószínűleg vadszőlő fajta lehetett. Önporzó, közepes fürt, jó cukorgyűjtő képesség és maximum közepes tanninok jellemzik. A 12 tételből álló sort ezúttal nem részletezném, nekem a DaVino Monogram 2014 és Balla Géza 2015-ös Stonewine Feteasca Neagra ízlettek a leginkább. A DaVino Románia Top pincészetei között szerepel, a bor engem leginkább a syrah-ra emlékeztetett, földes, vegetális, szilvás, fűszeres ízjegyeivel. Balla Géza a ménesi borvidék népszerű képviselője, stílusában teljesen egyedi, a bor nagyon kerek, selymes, kávés, gyümölcsös, közepes tanninokkal.

img_20181027_185026.jpg

Sajnos többek között Balla Géza sem jött el végül a rendezvényre kiállítani, de reméljük jövőre sikerül orvosolni a folyamatosan változó kiállítói névsor okozta kérdéseket. Ennek ellenére is sikerült jó pár érdekes tételt találnom, a szuper Mesterkurzusról nem is beszélve, szóval összességében pozitívan zárult a este mérlege.