Petit Bateau

2018\06\29

Tanulmányi kirándulás Villányban

Miért jó a nyár egyik leghidegebb hétvégéjén nyaralni? Mert a hűvös idő kedvez a vörösbor fogyasztási kedvemnek, ami nem hátrány, ha az úti cél éppen Villány. Mindig is szerettem a bort, komolyabban tavaly nyáron kezdtem el foglalkozni vele. Áprilisban részt vettem egy WSET alapfokú képzésen és azóta törekszem arra, hogy folyamatosan bővítsem az ismereteimet, vagyis, hogy minél több bort kóstoljak. A hétvége mérlege 11 pincészet, 44 féle bor és egy pezsgő, rengeteg spontán program, tervezni sem lehetett volna jobban.  

Villány hazánk első teljes értékű eredetvédelemmel rendelkező borvidéke és a jól ismert Villányi Franc mellett idén áprilistól új márkával, a RedY-vel rukkoltak elő a pincészetek. Ez a bor elsősorban a fiatalokat célozza, könnyed, gyümölcsös, bulis, izgalmas. A RedY egy portugieser alapú házasítás és több pincészet készíti, közös címkével. Először a kisharsányi Vylyan borteraszon kóstoltam és kellemes meglepetés volt, hogy a maga mély rubin, lilás színével, gyümölcsös, szinte szörpös illatával, ízében a cseresznye, a meggy és a hordós jegyek (füst, vanília) is megjelennek, ellenben teste laza, leginkább a francia „Beaujolais nouveau”-ra emlékeztetett. Itt még egy 2013-as Syrah-t kóstoltunk, ebédeltünk egy jót és a szemerkélő eső ellenére csodáltuk a kilátást a környező dombokra és szőlőültetvényekre.  

dsc_0219.JPG

Villányba érve, a Pincesoron első állomásunk a Szende pince volt, ahol a hét tételes kóstoló sort választottuk. A Szende család hét generáció óta foglalkozik bortermeléssel, 1985 óta Szende Gábor és felesége Gabriella vezeti a pincészetet. A sort egy 2017-es Kékfrankos, Pinot Noir, Zweigelt rozé cuvée-vel kezdtük, amit egy reduktív 2017-es Portugieser követett, majd a 2015-ös Karina cuvée-vel folytattuk. A bor Szendéék iker lányának nevét viseli, kékfrankos alapú, Cabernet Sauvignon, Pinot Noir házasítás. Ízében megjelennek a hordós jegyek és a meggy, mégis könnyű vörösbor, én valami nagyon érdekes mandulás kesernyésséget éreztem benne, izgalmas tétel volt. Ezt követte a 2016-os dűlőszelektált Gábor prémium portugieser, majd a 2015-ös Kis Szende. Ez a bor 100% grenache szőlőből készült. Nem ismertük ezt a fajtát, így végeztünk némi kutatást: a szőlő Spanyolországból származik, mégis francia néven terjedt el. Nagy hozamú, viszonylag korán érő, nem túl élénk színű, igénytelen szőlőfajta. Franciaországban a Chateauneuf-du-Pape összetételének legmeghatározóbbja, a ’90es évektől készítenek belőle tisztán is borokat. Ízében nekem visszaköszöntek a tölgyfahordós érlelés jegyei és a „lekváros” gyümölcsösség. A sorban egy 2014-es Cabernet Sauvignon következett, végül zárásként egy 2014-es Cabernet Franc a Kopár dűlőről. Szép befejezése volt a borsornak, 2 évig érlelődött új tölgyfahordóban, füstös aromájú, fűszeres, cseresznyés ízű, finom bor volt.

dsc_0223.JPG

Második állomásunk az Ősi pince volt. Az Ősi család három generáció óta foglalkozik bortermeléssel, jelenleg Ősi Gábor vezetésével, 9 hektáros területen. Először egy RedY-t kóstoltunk. Ebben a verzióban is visszaköszönt a gyümölcsösség és a frissesség, kellemes, könnyed bor. Itt már elég kísérletező kedvünkben voltunk ahhoz, hogy egy „privát vakkóstolót” kérjünk. 4 tételből álló borsorunkat konyharuhába csavarba töltötték a poharainkban és még csak túl furcsán sem néztek ránk kérésünk hallatán. Próbáltuk kitalálni, hogy miket kóstolunk, több-kevesebb sikerrel. A sort egy 2015-ös Cabernet Sauvignon-nal indítottuk, amit egy 2012-es Cuvée kövezett, ebből kiéreztem a Merlot és a Cabernet Franc-t és nagyon büszke voltam magamra, mert valóban egy bordeaux-i házasítás volt (Cabernet Sauvignon is volt benne, gondolhattam volna). Majd jött egy 2017-es Portugieser, klasszikus gyümölcsösségével nekem itt ez ízlett a legjobban. Az utolsó tétel egy prémium 2013-as Cabernet Franc volt. Vendéglátásból csillagos ötös. 

Harmadik megállónk következett, a számomra ismeretlen Heumann pince. Megtudtuk, hogy a pincészet egy svájci-német házaspáré, akik 1995 óta gazdálkodnak Villányban és céljuk, hogy csúcsminőségű borokat készítsenek megfizethető áron. Tepertőkrémes kenyeret, zsíros kenyeret és sajttálat vacsoráztunk, a borok közül pedig megkóstoltuk a 2013-as Syrah-t és a 2012-es Terra Tartaro-t. A villányi syrah teljesen más karakterű, mint a szekszárdi, a színe sokkal sötétebb, az íze pedig erőteljesebb, fűszeresebb. A Terra Tartaro egy bordeaux-i házasítás (Cabernet Sauvignon 50%, Merlot 30%, Cabernet Franc 20%), nekem leginkább a Cabernet Franc fajtajellegeit hozta. Az estét a Kecskés pincében zártuk egy 2015-ös Merlot-val és egy 2011-es Cabernet Sauvignon-nal. 

dsc_0245.JPG

Szombaton nekivágtunk, hogy felfedezzük a környéket. Palkonyának vettük az irányt, ahol sétáltunk XVIII. századi pincesoron. Meglepő módon csak a Takács pincét találtuk nyitva, ahol is Takács úr kedvesen beinvitált minket és hordóból kóstolhattuk „kékoportóit” (2015, 2017). Misi bácsi borai rendszeresen díjakat nyernek a Pécsi borversenyen, nem alaptalanul, a '17-es „oportó” nekünk is nagyon ízlett.

blog.jpg

Villánykövesden is megálltunk, hogy megnézzük a háromszintes pincefalut, sajnos a pincék ott sem voltak nyitva, viszont lőttünk pár gyönyörű képet. 

dsc_0262.JPG

Nagyharsányban, a Kopár-hegy (hivatalos nevén Szársomlyó-hegy) lábánál megnéztük a bányakatlanban található szürreális szoborparkot, ahonnan lélegzetelállító látvány tárult elénk a környékre. Mostanában rajongok a szép felhőkért, szerencsém volt, mert egész hétvégén gyönyörködhettem bennük.

dsc_0278.JPG

Egy jót szerettünk volna ebédelni, ezért megnéztük a neten az étterem ajánlókat, és a Halasi Panzió éttermére esett a választásunk. A Diófás téren lévő hatalmas, látványos épület mellett már elsétáltunk jó párszor. Az utcafronton ültünk le és csodálkoztunk is, hogy miért nincs itt ebédidőben egy lélek sem. Felszolgáló sem jött ki, így felálltunk és tovább sétáltunk… (szerencsénkre) ekkor a kapualjon keresztül megláttuk a belső udvart, gyönyörű panorámával a szőlőkre. Így már értettük, miért nincs senki az utcára néző oldalon. Az udvar a hagyományos és a modern stílus ötvözésével nagyon hangulatos, a kilátás csodaszép, és látványkonyhát is üzemeltetnek. Az ételek és a borok is kifejezetten jók voltak, egy Merlot évjárat kóstolót is beiktattunk. A 2013-as nekem szilvalekváros aromákat hozott mind ízben, mind illatban, a 2011-es fűszeresebb, borsosabb volt, a 2009-es illatában éreztem némi ibolyát, de ez nem köszönt vissza az ízében. Ezen kívül egy 2017-es friss, üde Kékfrankos rozét és egy 2009-es Cabernet Sauvignon-t próbáltunk ki, a túránk alatt nekem ez a Cabernet Sauvignon ízlett a legjobban füstös, borsos, szilvás, vajas jegyeivel.

dsc_0291.JPG

Ebéd után a Jekl borászat kínálatából egy Kadarkát és az Unicornis-t kóstoltuk. Jekl Béla első generációs borászként 1996-ban alapította meg a pincészetet, amelyet jelenleg lányával, Flórával vezetnek. Flóra 2004-ben készítette el első borát, az Il  Primo-t, ami azóta márkanévvé nőtte ki magát. A pincesoron szintén Il Primo név alatt, modern stílusú borbárt üzemeltetnek. A Kadarka itt is karakteres, fűszeres jellegű volt. Az Unikornis a gyümölcsös, kicsit lekváros, de fanyar ízeivel - és nem csak a neve miatt - belopta magát a szívembe.

A Polgár Pince Panzióban szálltunk meg, ahol elsőrangú vendéglátásban volt részünk. Üdvözlő italnak Olaszrizlinget kóstoltunk és szombaton részt vettünk a pincesétán is. Kár lett volna kihagyni, a Panzió alatt ugyanis egy hatalmas pincerendszer húzódik meg, és a séta során Polgár Zoltán tulajdonos-borász rendkívül szórakoztató történeteket mesélt a boraikról és a családi pincészet múltjáról. Elsőnek egy Chardonnay-t kóstoltunk, ami nekem kifejezetten ízlett, gyümölcsös, friss, ciprusos, tökéletes chardonnay. Polgár úr még a dédapjával kezdte a borászkodást, az ő emlékére, a kedvenc szőlőfajtáiból (Hárslevelű, Bakator, Balafánt, Decsi szagos) készítette a Nemes fehér nevű bort, ami fűszeres ízével és hordós jegyeivel igazán különleges tétel volt. Ez után megnéztük a „borkápolnát”, aminek kazettás plafonját gyönyörű fa festmények díszítik. Itt hordóból kóstolhattunk 2015-ös Merlot-t, 2017-es Syrah-t - ami már most nagyon finom volt -, és a „miheztartás végett” egy 2017-es Cabernet Sauvignon-t, ami persze még nagyon kiforratlan volt, de éppen azért kóstoltuk meg, hogy ilyen ízt is érezzünk. A pinceséta után a lugasban ittunk egy pohárral Polgár Kati kedvenc pezsgőjéből és persze kipróbáltuk a Polgár RedY-t, gyümölcsös, friss és könnyed volt ez a verzió is.

dsc_0295.JPG

Utunkat a stílusosan szőlők között vezető Szőlő utcán, a több évszázados múltra visszatekintő Tiffán’s Pincészet felé folytattuk. RedY-t és egy 2015-ös Cuvée Carissimae-t kóstoltunk. A RedY pont azt hozta, amit vártam tőle, a Cuvée Carissimae pedig még ugyan fiatal, de már így is finom volt. A Kopárról származó dűlőszelektált házasítás (80% Cabernet Sauvignon, 20% Cabernet Franc) volt sok-sok évvel ezelőtt életem egyik első, igazán minőségi vörösbora. A kilátás a teraszról magáért beszél, a naplemente pedig csak hab volt a tortán.

dsc_0316.JPG

A bámulatos naplemente után ismét nyakunkba vettük a Pincesort, a Lelovits pincénél álltunk meg a „szokásos” tepertőkrémes kenyér, zsíros kenyér, sajttál vacsoránkat elkölteni. Egy 2017-es rozé cuvée-t és egy Cabernet Franc-t kóstoltunk hozzá. Mindkettő jó volt, de nem kiemelkedő. Végül úgy döntöttünk, még egyszer meglátogatjuk a Heumann pincét, a 2013-as Lagona-ra és a 2012-es Borosso-ra esett a választásunk. A Lagona nekem ízlett, a maga meggyes fűszerességével, a Borosso is finom volt, selymes, szilvás, mazsolás. A Heumann borok álltak szerintem a legközelebb a bordeaux-i stílushoz, valószínűleg ezért is lettünk visszajáró vendégek. Az estét Polgárék lugasában zártuk, ahol Kati nénivel sztorizgattunk hajnalig és megkóstoltuk a Birtok Cuvée-t, ami egy fűszeres syrah-cabernet franc házasítás, és a 2016-os Kadarkát, ami intenzív színű volt, sokrétű ízvilággal: cseresznye, paprika, szilva.

A vasárnapot kirándulással töltöttük, felmentünk Villányban a Templom-hegyi kilátóba, majd a Siklósi várat néztük meg, ahonnan tovább csodálhattam a gyönyörű kilátást és a felhőket. Ebédelni a Vasúti Étterembe mentünk, ahol életemben először kipróbáltam a rántott békacombot. Tényleg olyan az íze, mint a csirkének, enyhe kis halas beütéssel.

dsc_0356.JPG

Utolsó állomásunk a máriagyűdi Czukor borsó „vintage lakás cukrászda” volt, ahol a lugas alatt, a nagymamám legszebb porcelán csészéire kísértetiesen hasonlító csészikékben ittunk egy-egy kiváló kávét, mákos-málnás macaronnal. Az egész hely nagyon cuki, a kiszolgálás kedves, a sütemények finomak, igazi rejtett kincs.

dsc_0365.JPG

Miután hazaértünk, meg kellett győződnünk arról, hogy a szekszárdi kadarka tényleg világosabb a villányinál, így bontottunk egy üveg 2016-os Heimann Kadarkát. Tényleg világosabb volt. A hétvégét egy 2011-es Chateau Deyrem Valentin Margaux-val zártuk, csak hogy a bordeaux-i borokhoz is meglegyen az összehasonlítási alapunk. Tökéletes befejezés. 

dsc_17231.JPG

ajánló kirándulás borkóstoló bortúra vörösbor borozás Bor Villány RedY

2018\06\28

Veli Bej

Volt már szerencsém végig járni Budapest összes gyógyfürdőjét és mind közül a Veli Bej a kedvencem. A fürdő a méltán híres Elvis Presley térhez van közel, a Budai Irgalmasrendi Kórház épületében. Elsőre nem könnyű a bejáratot megtalálni és kívülről nem gondolná az ember, hogy Budapest egyik legszebb, 400 éves török fürdője várja a falak mögött. Fejest ugrani és croissant-t enni szigorúan tilos, ellenben bokáig ácsoroghatunk a vízben.

dsc_0169.JPG

A török fürdő medenceterének elrendezése a Rudashoz hasonlít, középen egy nagy medence és a terem négy sarkában, önálló fürdőfülkékben négy, különböző hőfokú kisebb medence található. Nemrég tudtam meg, hogy a nagy medence Közép-Európa legnagyobb török fürdő medencéje és hogy a vizét nem klórozzák, hanem naponta négyszer teljesen kicserélik. A fürdő másik részében egy jacuzzi, egy úszómedence és kneipp taposó található. A külső részben pedig finn és infra szaunák, két gőzkabin, 4 féle masszázs zuhany és jéggép vannak. Az egyetlen dolog, amibe bele lehetne kötni, hogy nincsen merülő medence. Ellenben az egyik kis medence, ha jól emlékszem 19-20°C körüli hőfokú, ami meg is oldja ezt a "problémát". A pihenő terek megőrizték a történelmi környezetet és mivel (sajnos) csak 3 órás jegyet lehet venni, soha nincs tömeg. Én hétköznap esténként szoktam járni, olyankor meg végképp alig vannak, így a tökéletes kikapcsolódás garantált.

dsc_0175_3.jpg

ajánló fürdő gyógyfürdő Budapest török fürdő érdekes helyek

2018\06\28

Az első félmaratonom története

avagy a futás és én

Mint a legtöbb futóé, az én történetem is úgy kezdődik, hogy régen utáltam futni. Olyannyira, hogy tesiből asztmára hivatkozva fel voltam mentve, a Fősulin a nagyim úszóbérletével váltottam ki a tesit, majd az Egyetemen beszámíttattam a Fősulis tesi krediteimet, csak hogy megússzam a futást. Tavaly tavasszal az egyik kedves kolléganőm rábeszélt, hogy nevezzünk be a Vivicittára, mondván "kis gyakorlással 5 km-t bárki le tud futni és úgyis nagy részét fizeti a cég". Egy kis unszolás után beadtam a derekam és megkezdtem a felkészülést életem első futóversenyére. Mondanom sem kell, hogy az elején annak is örültem, hogy 5 percen keresztül tudok kocogni, úgy hogy nem köpöm ki a tüdőm. Aztán ahogy közeledett a nagy nap, egyre inkább elkezdtem élvezni, hogy futás közben magammal lehetek, pihen az agyam, hallgatom a zenét és a szabadban vagyok. Nagyon jó élmény volt az első Vivicittá, aztán hirtelen beköszöntött a nyár és a kezdeti lelkesedés gyorsan alább is hagyott a futással kapcsolatban. Szeptemberre beneveztünk a Szigligeti Félmaraton 9 km-s távjára, így azért néha-néha lementem szaladgálni. Egyébként maga a szigligeti verseny annyira magával ragadó volt, hogy akkor elhatároztam, hogy ide még egyszer visszajövök majd félmaratont futni. Akkor kezdtem el követni a balatoni futóversenyeket is. Októberben még futottunk 10 km-t a Budapest Maratonon, majd egészen idén januárig szinte alig futottam.

Tavaly decemberben elhatároztam, hogy felkészülök egy félmaratonra, ami júniusban lesz Balatonakalin. Szimbolikusnak tartottam ott lefutni, mert sok sok éve egy táborban ott próbáltam ki a cigit először. Nem vagyok az az újévi fogadalmas típus, de január 3.-án mégis eldöntöttem, hogy tényleg elkezdek felkészülni és elmegyek egy közösségi futóedzésre. Ami reggel még jó ötletnek tűnt, délután a hóban, sötétben és hidegben már közel sem látszott annak, szépen haza is indultam munka után. Aztán a kis angyal a vállamra szállt és már szinte egy sarokra az otthontól visszafordultam és kimentem a Margitszigeti Atlétika pályára, a Polar futóklub edzésére. Több hónap kihagyás után majdnem belehaltam az intervall edzésbe, de soha nem fogom elfelejteni, ahogy IRunMom biztat, hogy "ez az csajszi, meg tudod csinálni"! Itt éreztem először a "runners high-t". Január közepén vettem egy terepfutó cipőt, majd minden előzetes "terep gyakorlat" nélkül neveztem az Almádi kupa terepfutó versenyre, mert olthatatlan vágyat kezdtem érezni arra, hogy a havas erdőben fussak. Az utolsók között végeztem, mert fogalmam sem volt persze, hogy mire vállalkozok, viszont az élmény annyira fantasztikus volt, hogy onnantól kezdve rendszeresen járok terepre.

dsc_0303.JPG

Több hónap kőkemény edzés következett, minimum heti 3 futás, hóban, esőben, -8°C-ban, az edzéstervet követve. A futás egyre inkább a szabadságot kezdte el jelenteni és elkezdtem rendszeresen versenyezni is. Március végén megvolt a 300. kilométerem és szépen lassan az életem részévé vált a futás. A futóklubba is rendszeresen jártam/járok, így a technikám is fejlődött. Maximalista lévén kicsit át is estem a ló túloldalára és megszállottan kezdtem gyűjteni az újabb kilométereket és érmeket. Áprilisban már fájdogált a bal lábam, a Vivicitta előtt pedig szörnyen meghúztam. Anyukám híres lóbalzsamjával ugyan sikerült egész szépen lefutnom a 10 km-t, de utána sem nagyon pihentem, sőt a nyaralásunk előtti este még elmentem egy 14 km-s éjszakai terepfutásra, ahol végleg lesérültem. Először akkor gondoltam, hogy futó vagyok, amikor Nizzában a fájós lábammal csak irigykedtem a többi futóra, akik a Cote d'Azur-ön futhattak, én meg járni is alig tudtam. 11 nap "elvonó", gyógymasszázs, lóbalzsam és kényszerpihenő után igazi megváltás volt a futóedzés, életem legkeservesebb és egyben legboldogabb Szigetkörével. Onnantól jobban vigyázok magamra és betartom a pihenőnapokat. Beiktattam keretedzéseket és továbbra is készültem a júniusi félmaratonra.

Május közepén komolyan elgondolkodtam, hogy mégis miért csinálom én ezt az egészet. Mivel nem tudtam egyértelmű választ adni erre a kérdésre, hosszas tépelődés után úgy döntöttem, hogy nem fogom lefutni Akalin a félmaratont. Nem szerettem volna, hogy a futás is átmenjen valami furcsa teljesítménykényszerbe és azt sem, hogy elveszítse azt a megnyugtató, pihentető és felszabadító varázsát, amiért szeretek futni. Kidobtam az edzéstervet és onnantól kezdve a kedvem szerint, hol többet, hol kevesebbet, hol a Ligetben, hogy a Hármashatár-hegyen (HHH) futok.

dsc_0055.JPG

Június 14.-én, egy, az átlagosnál hűvösebb csütörtök estén új szokásomnak hódolva itthonról kifutottam a Margit-szigetre. A Szent István Parknál járva éreztem, hogy eléggé jó lendületben vagyok, így megpróbáltam megdönteni a saját 10 km-s időmet, majd a 14 km-st, onnantól pedig nem volt megállás. Megállapítottam, hogy már csak 7 km a félmaratonig, egy próbát megér, ha itt esem össze legalább majd segít a többi futó. Logisztikai szempontból amúgy is jobban szeretek a Margit-szigeten futni mert kb. kilométerenként van kút, ami sajnos a Ligetről nem mondható el. Betettem egy kis goát és a 19. km-ig szinte automatikusan csak futottam körbe körbe a Szigeten. Aztán elkezdtek fájni a lábaim, nem volt rajtam a kompressziós szár, nem volt nálam szőlőcukor, nem is nagyon ettem rendesen aznap...meg is kérdeztem magamtól, hogy normális vagyok-e. Bevillant egy nemrégiben lezajlott beszélgetésfoszlány, miszerint "a görögöknél sem volt frissítőpont", így hát összeszedtem a maradék erőmet és elfutottam az Árpád híd metróállomásig, ahol is hálát adtam az Égnek, hogy a 3%ra lemerült mobilomról még szólt a zene és a Runkeeper rögzítette életem első félmaratonját. Felemelő érzés volt magamnak csinálni, magamért. Nem is vertem nagy dobra mostanáig. Ez a zene volt az egyik, amit közben hallgattam (csak erős idegzetűeknek!). A címe természetesen nagyon találó, "Vissza a forráshoz".

 

félmaraton Futás

2018\06\27

A mennyország szíve

Az embert igazán kellemes meglepetések érhetik, ha a Keleti környékére téved ebédidőben. A Nefelejcs utcában van egy kis biobolt és Vegán étterem, ami mellett simán elsétáltam már vagy legalább ezerszer. A kollégáim már hoztak innen többször ebédet, nekem a héten sikerült először eljutnom ide.

dsc_0366.JPG

Kívülről nem is gondoltam volna, hogy milyen kis kedves hely, isteni finom "napi menüvel", ami a legkülönbözőbb vegán fogásokból van összeválogatva. A tulajdonos ázsiai házaspár imádni való, angolul beszélnek. A konyha felett a "change yourself, change the world", saját készítésű felirat pedig nagyon megy a hely szellemiségéhez.

dsc_0374.JPG

A nagy adag "menü" nekem ebédre és vacsira is elég volt, és még a legnagyobb húsevő kollégám is belakott belőle. Egyébként csicseriborsó, káposztasaláta, rizs, különféle fűzerezésű szejtán és zöldségfasírt alkotják. Este 7ig nyitva vannak, ami pedig végképp meglepő, hogy még kártyával is lehet fizetni.

dsc_0371.JPG

 

ajánló Budapest ázsiai konyha vegán étterem vega menü érdekes helyek

2018\06\27

Üdv a blogomon!

Kedveskéim,

Régóta terveztem, hogy elindítom a blogomat, eljött hát ez a pillanat is! Olvashattok majd borokról, boros eseményekről, számomra különleges helyekről akár a fővárosban, akár a Balatonnál és persze a futásról. Aztán lesznek még fotók, zenék, útibeszámolók és minden más, ami éppen foglalkoztat.

Üdv,

Gyöngyi

 

süti beállítások módosítása