Petit Bateau

2019\04\16

Jó helyek a Dél-Balatonon

Bár rengeteg online felület ajánl utazási tippeket, mégis legszívesebben a helyiek tanácsát fogadjuk meg. Így sokszor olyan helyekre juthatunk el, egyedi élményeket szerezve, amelyekről az útikönyvek sem írnak.

Ez a gondolat vezette Bujdosóékat, amikor a pincészetük honlapján és közösségimédia-felületein elindították tavaly tavasszal a helyi értékeket bemutató sorozatukat. Az időzítés nem volt véletlen, akkoriban kezdett formálódni egy összefogás a balatonlellei vállalkozások között, aminek természetesen az a célja, hogy megmutassák: a Balaton egész évben rengeteg programot nyújt.
bujdoso_2.jpg

Kép : Furmint Photo 

„Nekünk az egész életünk a Balaton, nem is értjük, hogy lehet, hogy olyan sokan mindössze a néhány nyári hónap alatt jönnek ide” – a cél az volt, hogy ezen az ellentmondáson változtassanak. Az elmúlt egy évben ennek elérésére minden hónapban bemutattak egy-egy rendezvényt, kirándulási célt, éttermet. Az elsődleges szempont az egész éves nyitvatartás és a minőség volt, ezek azok az értékek, amiket Bujdosóék szerint érdemes képviselni. Maguk is meglepődtek, hogy az első ötletelést követően már egy egész évre való tematikát össze tudtak állítani, a lista pedig azóta bővült, ami azt bizonyítja, hogy a környék rengeteg értéket rejt.

„Örömteli, hogy egész éven át nyitva tartó helyekről tudunk sorozatot indítani, ez 5 éve elképzelhetetlen lett volna. Azt látom, hogy a hasonlóan gondolkozó vállalkozások egyre bátrabban ajánlják egymást, felelősséget vállalva a másikért. Jó szívvel tesszük ezt, hiszen ismerjük egymást régóta, ez a borvidéken így működik már jó ideje. Az elmúlt egy év bebizonyította, hogy nem érdemes külső segítségre várni, az összefogásban olyan erő van, ami átsegít a nehézségeken” – mondta Bujdosó Ferenc. A pince számára egyébként sem újdonság az együttgondolkodás, az összefogás, hiszen a Balatoni Kör aktív tagjai, és annak indulása óta minden évben készítenek BalatonBort.
bujdoso_1.jpg

Kép : Furmint Photo 

Az elején egyévesre tervezett sorozat folytatódik, Bujdosó Ferenc szerint van még bőven téma a környéken, és az sem titok, hogy több pozitív visszajelzés érkezett a kezdeményezésükkel kapcsolatban.

„A Somogyi-dombság rengeteg olyan kincset rejt, amiket egyelőre még kevesebben ismernek. Emellett a parthoz közeledve azt látjuk, hogy egyre több minőségi vendéglátóhely jelenik meg, ma már 3-4 komoly minőséget képviselő éttermet tudunk ajánlani. Ha az idelátogatók megtapasztalják, hogy mennyivel izgalmasabb a déli part, mint azt elsőre gondolnák, akkor később visszatérnek hozzánk, hosszú távon pedig csak ez lehet a célunk.”

A sorozat eddigi részei elérhetőek a Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet honlapján, ide érdemes ellátogatni az év során, ha új tippekre vagyunk kíváncsiak:

http://bujdoso.com/category/hirek/

Készült a sajtóanyag alapján. 

ajánló Balaton Bor Bújdosó

2019\04\14

Are you REDy? Bemutatkozott a villányi REDy új évjárata

A Villányi Borvidék tavaly elindított, fiatalos, könnyed, mosolygós közösségi bora már az első évjáratával meghódította a fogyasztókat, a legtöbb pincénél hónapokkal ezelőtt elfogytak az első évben kihozott készletek. Nem kell azonban tovább várni a REDy Villány borokra, hiszen április 4-én a budapesti Doblo borbár elstartolt a 2018-as évjárat. Kattints a részletekért. 

Bor Villány Villányi borvidék REDy

2019\04\14

Tíz év VinCE

A VinCE Budapest Wine Show 2010 óta az év egyik legjobban várt boros eseménye, melynek célja, hogy egyedülálló találkozási lehetőséget biztosítson a hazai és a nemzetközi borkedvelőknek, borászoknak és a szakmának, kiváló magyar és külföldi borok, pezsgők, párlatok és gasztronómiai ínyencségek társaságában. A rendezvényre különleges hangulatú sajtótájékoztatón hangolódtunk. Klikkelj a részletekért! 

Budapest Bor VinCE VinCE Budapest Wine Show

2019\04\01

Örömünnep a spanyol borok szerelmeseinek – Májusban jön a Fiesta de Vino!

Fiatal sommelier-k versenyével hangolódtunk a Május 3-án megrendezésre kerülő Fiesta de Vino, Spanyolország borait bemutató kóstolóra. Az idén debütáló rendezvényen 70 spanyol pincészet közel 300 tételét lehet megkóstolni a Duna Palotában. Izgalmas előadások is lesznek, amelyek keretein belül az érdeklődők megismerhetik a spanyol csúcsborokat és cava-kat, bor-, és ételpárosításokból csemegézhetnek a Pata Negra séfjének vezényletével, vagy éppen vakkóstolón tesztelhetik tudásukat. A rendezvény szervezője a korábban webshopként működő Vino Castillo borkereskedés, amely januárban nyitotta meg kapuit a Dob utcában és a spanyol borok legnagyobb választékát kínálja Magyarországon.

A fiatal (35 év alatti) sommelier-knek szóló verseny fődíja egy 3-napos spanyolországi út a Barcelona melletti Penedés borvidékre, a cava fővárosába. A megmérettetés célja, hogy népszerűsítse a sommelier hivatást és lehetőséges biztosítson a fiataloknak a Fiesta de Vino-n is bemutatkozni, ahol egy vagy két spanyol borászat borainak bemutatása és kóstoltatása lesz a feladatuk. A kóstoló vendégei kapnak egy-egy zsetont érkezéskor, amelyet annak a sommelier-nek adhatnak, aki szerintük a legjobb munkát végezte, a legalaposabban és érdekesebben mutatta be a kóstolt borokat. A legtöbb zsetont gyűjtő sommelier nyeri meg az utazást.

55912325_584195868753659_7130102098879840256_n.jpg

Fotó : Bácsi Róbert

A verseny első fordulójára március 27-én az El Asador de Pata Negra étteremben került sor. Tizennégyen jelentkeztek a próbatételre, többségében elismert és feltörekvő szakmabeliek, és pár amatőr, köztük jómagam. Kíváncsiságom és némi rábeszélés hatására vágtam bele a kihívásba, egyrészt, mert nagyon érdekel a sommelier szakma, másrészt mert szerettem volna belesni a színfalak mögé és tanulni a többiektől. Mivel a barátaimon kívül másoknak még nem szervíroztam bort, a hétvégét lázas felkészüléssel töltöttem és az esélytelenek nyugalmával vegyes izgalommal készültem arra, hogy bemutassam az általam választott Bodegas Campillo Crianza 2015 bort. Kezdés előtt Horváth Máté, kétszeres magyar sommelier bajnok, a MÁK Bistro head-sommelier-je látott el minket jó tanácsokkal és hasznos tippekkel.

56350778_819813111729086_8144486916503371776_n.jpg

Fotó : Bácsi Róbert

Sorshúzással döntöttük el, hogy ki melyik asztalnál fogja a bort szervírozni, nekem a 3. asztal jutott, ahol másodikként kerültem sorra. Lányos zavaromban magamnak nem is töltöttem kóstolót, pedig gondosan odakészítettem egy plusz poharat, ellenben sikerült érdekesen előadnom a Rioja borvidékkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, a pincészet és a bor adatait, valamint nem öntöttem le senkit sem a vörösborral. A pincészet egyébként tényleg érdekes, nem csak borászatilag, de építészetileg is, 1990-es alapításával a Campillo volt az első „chateau” a Roija borvidéken, a Spanyolországra jellemző kis birtokokkal ellentétben 50 hektár saját szőlőterülettel rendelkezik. Központja egy gyönyörűen kivitelezett, szőlőültetvénnyel körülvett kastélyszerű épület a Sierra Cantabria hegy lábánál, a középkori Laguardina városkában, Észak-Spanyolországban. 

img_20190327_163557.jpg

A fiatalok bajnokságán kívül az asztalok is vetélkedtek egymással és különböző feladatokat kellett megoldaniuk a délután folyamán, mint például egyenlően szervírozni egy palack cava-t az asztaltársaságnak, helyesen válaszolni a spanyol borokkal kapcsolatos kvízkérdésekre vagy tapasokat párosítani a hazai forgalomban aznap debütáló Bodegas Attecha 2016 vörösborhoz. Az esemény igazi „fiesta” hangulatban telt, és részt vettek rajta többek között Ms. Anunciada Fernández de Córdova spanyol nagykövet és Ms. Susana de Ibarrondo gazdasági és kereskedelmi tanácsos, Zólyomi Zsolt hazánk egyetlen parfümőre, Laky Zsuzsi a Fem3 Élet-Forma című magazinműsorának vezetője, volt Miss Európa és férje Dietz Gusztáv MMA Európa-, és világbajnok, edző és a sajtó képviselői.

56242731_415003769067730_8405283184756916224_n.jpg

Fotó : Bácsi Róbert

Az asztalok a náluk bemutatkozó sommelir-k közül hét szerencsést juttathattak tovább a következő fordulóba. A szakmai szempontok mellett fontos volt a szimpátia is, ugyanis valamilyen csoda folytán én is a kiválasztottak közé kerültem, olyan tapasztalt sommelier-k mellett, mint Evans Victoria vagy Borsos Kitty, ami nagy öröm és megtiszteltetés volt számomra, ezúton is köszönöm a lehetőséget és a bizalmat. Külön köszönet Németh Ági főszervezőnek a bátorításért. Nem számítottam rá, hogy bekerülök a második körbe, amin a szekszárdi Borvidék Félmaraton nevezésem miatt sajnos nem tudok részt venni, így a lehetőségéről lemondtam.

A verseny végeztével folytattuk a kötetlen beszélgetést és a kóstolgatást a vendégekkel. A remek borok közül számomra a Viki által tökéletesen dekantált és szervírozott Protos Reserva 2012 bor maradandó élmény volt, a Ribera del Duero borvidékről. A Protos és a Campillo pincészetekkel is találkozhatnak az érdeklődők a Fiesta de Vino-n, ami egyedülálló kóstolási és tanulási lehetőségekkel várja a spanyol borok kedvelőit Május első péntekjén!

55914190_807870122904071_6549524770747056128_n.jpg

Fotó : Bácsi Róbert

sommelier spanyol bor Bor Fiesta de Vino Vino Castello

2019\03\21

Balatonfelvidéki tekergés

Március 15. péntek. Bár a hétvégére nem ígértek tökéletes időjárást, komoly esőt sem mondtak, a hőmérséklet pedig 10°C körül alakult. Szinte minden adott volt egy igazi szezonnyitó balatonfelvidéki tekergéshez, ami, hogy szusszanhassunk, illetve testünket kívül-belül melegítendő, érintette a kiválasztott, számomra eddig ismeretlen pincészeteket is.

Öten indultunk Balatonföldvárról. Dicséret a lányoknak, már reggel 08.08-kor leszálltak a Budapestről érkező vonatról. Rövid ismerkedés, és máris a rév felé tartottunk, hiszen a komp sem vár. Csapatunk egyetlen fiú tagjaként magamra vállaltam az útvonaltervezést, és a megfelelő helyeken a megfelelő irány hangos kiadását. Velünk volt még egy szárnyait bontogató borblogger, aki a felkeresett borászatokért felelt, valamint a társaság felkészítéséért, kerülve a látszatot, hogy vannak bor tekintetében gyengébb elemek is. Továbbá velünk tartott három érdeklődő, akik szeretnek biciklizni és szeretik a bort is, a túra „haszonélvezőiként”. A beszámoló koprodukcióban készült.

img_20190315_122555.jpg

Időben értünk Szántódra, vártunk is a kompra. Átszeltük a Balatont, Zánkáig a bicikliutat követtük, majd észak felé Köveskálnak vettük az irányt, ahol a Káli Kövek borászatban megejtettük első megállónkat.

A Káli Kövek kívülről egy családi házra hasonlít, leszámítva, hogy ki van írva rá, hogy borászat. Kedves kis kert biciklitárolóval és ülőalkalmatosságokkal, a házba belépve pedig egy kályha fűtötte otthonos szoba tárul elénk. Kóstoló sor ugyan nem volt, de ezt könnyedén áthidalva mindenki másfajta bort kért, így nagyjából körbe is tudtuk kóstolni a kínálatot. A borászatnak 2 hektár saját területe van, emellett a környező falvak ültetvényeiről vásárolt szőlők terméséből készítik a prémium, úgynevezett Falubor sorozatot. A Faluborok a termőhelyek jellegét hívatottak tükrözni. Nekem a Szentantalfa Rajnai Rizling 2016 lett a kedvencem, ami a Sósi dűlőről származó, több mint 20 éves tőkék gyümölcséből készült, tölgyfarhordóban erjedt, majd érlelődött 5 hónapig. A rajnaira jellemző petrolos jegyek mellett sósság és érett körte az illatában, ízében gyümölcsösség és egy kis vanília, lendületes savak teszik üdévé a kortyot.

img_6458.jpg

A következő célpontunk a badacsonyi Málik pincészet volt, előbb azonban kettévált kis csapatunk a szállás elfoglalásának zökkenőmentessége érdekében; ez tűnt a biztos megoldásnak, mert az esti érkezésünk ideje és állapota is erősen kérdéses volt. A lányok folytatták az utat Káptalantótin keresztül, míg én lementem Balatonrendesre a kulcsért. Mivel a balatoni szezon még várat magára – igazából ismeretlen és érthetetlen okokból – nehezen találtunk szállást. A lányok nélkülem is ügyesen haladtak, olyannyira, hogy be kellett ülniük a Skizoba, mert a Málik pincéhez már együtt akartunk érkezni.

A Skizo Borház neve arra a meghasonlott állapotra utal, amit a világban létező ellentmondások okoznak bennünk, ami a borkészítésben is kérdések elé állítja a termelőket. Hagyományos technikák vagy modern technológia? Kárpát-medencei vagy nemzetközi fajták? És még sorolhatnám… A Hegyeink sorozatból kóstoltunk, a 2017-es Olaszrizling hozta a tipikus badacsonyi bazaltos karaktert, spontán erjesztéssel készült és 30%-a fahordóban érlelődött, kellemes bor, nekem hiányzott belőle valami kis plusz, amire felkaptam volna a fejem, ám ez a kedves kiszolgálás és az isteni répatorta tökéletesen kompenzálta.

img_20190315_135728.jpg

A Málik pincészetet egy majdnem 100 méteres szintkülönbség legyőzése előzte meg, de a kilátás kárpótolt minden méterért.

Málik Zoltán 5 hektárnyi ültetvényén termeszt szőlőt és csak fehérborokat készít, organikus és biodinamikus módszerek alkalmazásával. A borospalackok címkéin feltűnő vaddisznó Zoltán vadász mivoltát hivatott szimbolizálni. 6 tételes kóstoló sorunkban megízlelhettük a héjon tartott és „sima” szürkebarát közötti különbségeket, két ősi kárpát-medencei fajtát, a Bakatort és a Zöldszilvánit; a Zeus-t és természetesen a Kéknyelűt. Kedvenceink a Bakator 2015 és a Kéknyelű 2016 lettek. A piros bakator egy neutrális szőlőfajta, és a kéknyelűhöz hasonlóan női virágú, így porzópár közelségére van szüksége, ami esetében a sárgamuskotály volt. Szeremley Huba szerint a bakator „ a bor ízű bor”, szerintem almás, citrusos és enyhén virágos, közepes testű, szép savakkal. A kéknyelű  ízében körtés, fűszeres, enyhén ásványos, elegáns, harmonikus bor. Kiváló vendéglátásban volt részünk, a hegyről megcsodálhattuk a lemenő nap utolsó sugarait, nehéz volt tovább állni.

img_20190315_175248.jpg

A borkóstoló után a szintén badacsonyi Pláne borteraszt céloztuk meg, eleinte kissé bizonytalanul megindulva a szőlők között, kizárólag lámpáink fényeire hagyatkozva.

A tartalmas nap zárásaként a szent györgy-hegyi 2HA pincészet 2016-os Tabunello-ját kóstoltuk. A 2HA már nem is 2 hektár, hanem 4.5, ahol kiváló vörösborok kerülnek ki Török Csaba kezei alól. A Tabunello alapja a sangoivese szőlőfajta, amivel leginkább a toszkán Brunello di Montalcino bor alapjaként találkozhatunk. A fajtát itthon Csaba engedélyeztette. A bor fakádban erjedt és kb. 2 hét héjon tartás után 13 hónapot töltött új és használt barrique hordókban, szüretlenül került palackozásra. Illatában cseresznye, füst és hordófűszerek, ízében visszaköszönnek a piros bogyós gyümölcsök ám a hordó még elég intenzív, ígéretes bor, kell még neki pár év a palackban.

54348301_260398564847536_1453002472917303296_n.jpg

Este 9 körül indultunk szállásunkra, és rövidesen szembesültünk a vacsora problematikájával. Mindenki hozott egy kis elemózsiát, így napközben nem éreztük, hogy ennünk kéne. A Málik pincénél ínycsiklandó juhtúrós és szalonnás pogácsákkal nyomtuk el éhségünket, amelyek – kövezzetek meg – számomra a legfinomabbak voltak aznap. Egy szó, mint száz; Badacsony és Balatonrendes között a szezon hiánya és a késői óra okán már nem tömhettük meg hasunkat. De nem csüggedtünk, otthon elfogyasztottuk a maradékokat és nyugovóra tértünk.

Szombaton rövid reggeli pepecselés után a bicikliúton indultunk kelet felé. Révfülöp elején egy kerékpárkölcsönző mintha nyitva lett volna, de kipakolva nem volt semmi. Tájidegenek lehettünk, mert a hölgy megkérdezett minket, lefotózhat-e, hogy már van, aki ilyenkor is biciklizik ám. Ja, igen, nagyjából délután egyig szemerkélt az eső, de – remélem nem csak én gondolom így – kicsit sem volt zavaró, én esőkabátot sem öltöttem. Révfülöpön igencsak megörültük az első boltnak, hiszen ahogy a vacsi elmaradt, a reggeli is eddig váratott magára. Kifli, parizer, tömlős sajt, zacskós kakaó; mit kívánhat még a magyar kerékpáros?

Balatonakaliig a bicikliúton folytattuk utunkat, ahol északnak fordultunk a dörgicsei Pántlika pincészethez. Okulva a tegnapból, itt ebédeltünk is. Útközben elhaladtunk pár romtemlom és a Halom-hegy (kilátó és a Balaton formája kövekből kirakva, ami mellett kis bazaltoszlopocskák jelölik a környező hegyeket) mellett is, de ezeket mind nem tekintettük meg, lévén most máson volt a fókusz.

img_20190316_111107.jpg

A Pántlika pincészetet 1993-ban alapították, 40 hektáron gazdálkodnak Dörgicse és Balatonakali környékén, 13 fajta található meg a kínálatukban. Boraik 60%- át teszik ki a fehér fajták, a másik 40% évtől függő arányban rozé és vörösbor lesz. A mindennapi borok mellett készítenek prémium borokat, késői szüretelésű tételeket, törkölypálinkát és habzóborokat is. A kóstolt borok közül a Bársony Cabernet Franc-t emelném ki, ami 24 hónapot töltött hordóban, meleg karakter, érett piros bogyós gyümölcsök, lágy tanninok és nevéhez méltóan bársonyos korty jellemzik.

img_20190316_114125.jpg

A Pántlika pincészetben a kiváló ételek és borok mellett balzsamecetek széles választékát is kínálják. Dörgicse után Vászolyon és Pécselyen keresztül érkeztünk Balatonszőlősre, ahol nem akartunk megállni, de nyitva volt A Kocsma, ami a Gellavilla borbárjának tűnt. Árulnak egyéb borokat, illetve egyelőre csak csütörtöktől vasárnapig napi menüt is. Itt nekem már szükségem volt egy sörre, így a borkóstolásból kimaradtam, azaz inkább csak elnapoltam, mert egy üveg pinot noirral távoztam.

img_20190316_141007.jpg

Balatonszőlősről már egyenes út vezetett Balatonfüredig, annak is a balatonarácsi végéig, a Kemendy pezsgőműhelyhez.

A 2016-ban alapult Kemendy Pezsgőműhellyel első ízben tavaly év végén találkoztam egy kóstolón és már akkor elhatároztam, hogy ha módomban áll, ellátogatok hozzájuk, mert a pezsgőik azonnal levettek a lábamról. Kb. 2000 palack, tradicionális eljárással készülő pezsgőt palackoznak évente, jelenleg 8 féle buborékos csoda található a szortimentjükben. Kemendy László 30 éves tapasztalatát és a határtalan elhivatottságát érezni ezekben a különleges italokban, amik stílusra leginkább a franciaországi „crémant” pezsgőkre hasonlítanak. Személyes kedvencem a Noire: 100% Pinot Noir, Brut Nature, gyümölcsök és virágok, apró buborékok, elegáns szerkezet. A társaságnak a (szerintem kicsit prosecco-ra emlékeztető) PinoZen Brut jött be leginkább, ami szürkebarát és zenit házasítás, kecses és könnyed, behízelgő a maga 6g maradékcukrával. Ez a pezsgőműhely megér egy teljes cikket, később még szólok róluk, addig is keressétek a termékeiket a DemiJohn-nál.

img_20190316_153652.jpg

A paloznaki Homola borteraszt szemeltük ki végső célpontként. A paloznaki szállás kulcsát átvettük még a Homola előtt, majd búcsút vettünk egymástól. Hárman a borteraszra indultak, mi ketten pedig haza, Balatonföldvárra. Kicsit későn jutottunk erre az elhatározásra, hiszen a Kemendyből egyből indulva, elértük volna az utolsó 19.00-s kompot. A csopaki vonatot nem akartuk megvárni, a balatonvilágosit lekéstük, így egy siófoki McDonald’s-os megállóval végül fél 12 körül értünk Balatonföldvárra. A csapat maradéka vasárnap, a hétvég egyébként legszebb napját kihasználva, még Siófokig kerekezett.

img_20190317_114717.jpg

Pénteken nagyjából 60 km-t tekertünk és 4 helyen tettük tiszteletünket. Szombaton Paloznakig negyvenpár km-t mentünk (aztán még 60-at Földvárig), és a Homolával együtt szintén 4 helyet látogattuk meg. Eső ide, vagy oda, mind a biciklizés, mind a borozgatás kiemelkedő volt, nem cseréltem volna le semmilyen száraz programra sem.

Szerzők: Gyöngyi T. és Gyula N. 

pezsgő Balaton Badacsony Bor 2HA Pántlika Káli Kövek Málik pince Homola Kemendy Pláne Badacsony Skizo

2019\02\27

Egerben lesz a Magyar Sommelier Bajnokság elődöntője

Idén az Egri borvidéken rendezik meg a Magyar Sommelier Bajnokság Elődöntőjét március 2-án. A Magyar Sommelier Szövetség által lebonyolított esemény stratégiai partnere az Egri Borműhely, a verseny főtámogatója a Törley Pezsgőmanufaktúra. Az itteni versenyszakasz három helyezettje másnap Budapesten a döntő keretében csap össze.

A szervezők szerint a bajnokság célja, hogy magas szintű megmérettetési lehetőséget biztosítson hazánkban a sommelier-k részére. Az idei a harmadik év, amikor a szövetség a bajnokság kapcsán új irányt vett. Míg a döntőre Budapesten, addig az elődöntőkre a borvidékeken kerül sor. Ezt azért is tartják fontosnak, mert tisztában vannak azzal, hogy a borászok élete is inkább itt zajlik, és a rendezvények segítségével a szövetség meg tudja mutatni, milyen fontos stratégiai szerepe van a sommelier-knek, illetve a borászatok kóstoltatással foglalkozó kollégáinak a fogyasztókkal kialakított kapcsolatban.

eger_sommelier_bajnoksag_elodonto1_foto_busak_attila.jpg

Fotó: Busák Attila

A szövetség képviseletében Schneider Miklós elmondta: „Már várom az egri elődöntőt. Ez a borvidék az egri bikavéren keresztül a tradíciókra történő építkezést, az egri csillag miatt pedig a megújulás képességét jeleníti meg számomra. Nagy kedvencem ezek mellett Egerből a kadarka, ami izgalmas színt mutat a borvidéken. A helyi borkínálat széles: a jól fogyasztható, üde boroktól indulva a prémium, dűlőszelektált tételekig, amelyekre magas fokú rétegzettség, összetettség jellemző.”

„Örülünk, hogy otthon adhatunk a versenynek. A turizmus, borturizmus számára különösen fontos a helyi vendéglátás színvonala; bízunk abban, hogy egy ilyen program inspirációt jelent majd a borokkal foglalkozó, éttermekben vagy pincészetekben dolgozó egri szakembereknek” – emelte ki Petrény Attila, a Petrény Winery tulajdonosa, az Egri Borműhely tagja.

eger_sommelier_bajnoksag_elodonto2_foto_busak_attila.jpg

Fotó: Busák Attila

A verseny délelőtti, zárt körű szakaszában az indulók egy szakmai írásbeli tesztet töltenek ki, valamint borfelismerési feladatokat kapnak. Délután, a nagyközönség előtt is nyitott programon azonban látványosabb feladatok is várhatóak. Az első a dekantálás, levegőztetés lesz, amelyet nemcsak idős, üledékkel bíró borok esetében érdemes megtenni, hanem komoly, fiatal boroknál is, hogy kinyíljanak.

A második körben két ismeretlen borhoz kell párosítani az öt ismeretlen étel egyikét – ez komoly szakmai tapasztalatot igényel. Bár a feladat nem tűnik bonyolultnak, a kihívást nehezíti, hogy jellemzően nemcsak a fő alapanyag karakterét kell figyelembe venni, sok esetben egy határozottabb fűszerezés is módosíthatja az elsőre evidensnek tűnő borpárosítást. Az esemény történetében most először lesz lehetőség arra, hogy a megmérettetés után a közönség is megkóstolhassa az étel-bor párosításokat.

Az elődöntőre 2019. március 2-án 13:30-tól az egri Dobó István Vármúzeum konferenciatermében kerül sor. A döntőt március 3-án 11 órától a budapesti Gundel Palota Erzsébet Királyné Báltermében bonyolítják le.

Készült a sajtóközlemény alapján. 

Eger Bor Egri Borműhely Sommelier Bajnokság

2019\02\20

Bemutatkozik az Egri Borműhely

Az Egri Borműhelyt tíz egri borász közös gondolkodása, együttműködésre való törekvése hozta létre. Világos volt számukra, hogy egymással összefogva messzebbre jutnak el, és így érhetnek el eredményeket a borvidék ismertségének növelésében.

2016-ban ültek le először erről beszélgetni. A résztvevők rögtön az induláskor fontosnak tartották a tudatos működést. Ezért, hogy a fejlesztendő területek kapcsán tisztán lássanak, az első lépést a kérdések jelentették. A vendéglátás és a kereskedelem képviselőivel kezdeményeztek párbeszédet, valamint Eger városával együtt egy 500 fogyasztóra kiterjedő piackutatást is végeztek.

Az irányt ezután a borkínálat továbbfejlesztése, a meglévő márkák pontosítása és a legmagasabb borkategória meghatározása rajzolta ki. A gyakorlatban mindez az egri bikavér megerősítését, az egri csillag piaci megszilárdítását, a Szépasszony-völgy újradefiniálását, az egységes Egri palack megalkotását és bevezetését, valamint azt a törekvést jelenti, hogy igyekeznek vonzóvá tenni a helyi borokat a fiatal fogyasztók számára.

 egri_bormuhely_photo_studio_nemes.jpg

kép: Photo Nemes

Az egyesület egyik alapítója, Lőrincz György, a St. Andrea Szőlőbirtok borásza így nyilatkozott a közös munkáról: „Számomra nagy élmény lelkes kollégákkal korszakos feladatokról, kérdésekről elmélkedni. Örülök nekik, és igazán remélem, hogy ez a szeretet kiárad majd az egész borvidékünkre, és – bízván valóban méltó közös törekvéseinkben – beteljesítjük a ránk szabott feladatainkat, így talán példát adhatunk a következő generációnak is!”

Az Egri Borműhely tagjai: Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok, Egri Csillagok Zrt., Eszterházy Károly Egyetem, Gál Tibor Pincészet, Juhász Testvérek Pincészete, Ostoros Családi Pincészet, Petrény Winery, St. Andrea Szőlőbirtok, Thummerer Pincészet és Szőlőbirtok, Tóth Ferenc Pincészet.

A szervezet életében fontos mérföldkőnek számít, hogy 2018-ban egyesületté alakult, és elkezdte mind a szakma, mind a nagyközönség felé irányuló kommunikációját. Ennek keretében Egri Bor Most néven elindultak közösségi médiafelületek, valamint szakmai előadásokra került sor Egerben és Budapesten, amelyek során az egri csillag, az egri bikavér és a dűlőszelektált egri borok témájában mélyedhettek el sommelier-k, borkereskedők és újságírók. Az Egri Borműhely a nyilvánosság előtt a 2019. februárban Egerben megrendezett Szőlészeti és Borászati Konferencián mutatkozott be.

Készült a sajtóközlemény alapján. 

Eger St. Andrea Bor Tóth Ferenc Bolyki Petrény Ostoros Juhász Testvérek Thummerer Eszterházy Károly Egyetem Egri Borműhely Egri Csillagok Zrt Gál Tibor Pincészet

süti beállítások módosítása