Harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Köveskáli Furmint Napok!
Február utolsó hétvégéjén, a Balatonon is beköszönt a Furmint Február: a helyi vendéglátók összefogásából született meg a Furmint Napok ötlete, amelynek keretében a Pálffy - Köveskál, a Káli Kövek Borászat, a Káli Art Inn****, a Kővirág - Étel, Ital, Ágy és a MI A KŐ immár harmadik alkalommal szentel három teljes napot a szőlőfajtának.
Pálffy Gyula, a Köveskáli Furmint Napok házigazdája mesélt arról, hogy miért fontos számukra a furmint, és milyen kérdéseket vet fel a fajta termesztése a Balatonnál:
"A 90-es évek vége felé telepítettünk furmintot, mert a kutatásaink alapján kiderült, hogy régebben itt ez volt a fő fajta, és kíváncsiak voltunk, hogy mit lehet kihozni belőle a vulkanikus talajon. Az is lényeges szempont volt, hogy azok a szőlőfajták, amikből akkor a borokat készítettük, mint például az olaszrizling vagy a tramini, a melegebb évjáratokban nem mindig adnak olyan alapanyagot, nem tudják azt a savszerkezetet biztosítani, amit mi elvártunk. Bejöttek a számításaink, mert furmintból szinte minden évjáratban sikerült jó borokat készítenünk, és ezek nem csak nekünk tetszenek, de szép sikereket is értünk el velük.
A régióban néhány pincénél, például a Jásdi Pincészetnél vagy a Szent Donát Birtoknál már volt furmint akkor is, amikor mi elkezdtünk ezzel foglalkozni. Szerintünk úgy tudjuk kihozni a fajtából a legtöbbet, ha megosztjuk egymással a tapasztalatainkat, ezért már öt éve szervezünk egy zártkörű szakmai kóstolót azoknak a balatoni borászoknak, akik furminttal foglalkoznak - erre idén is a szombati rendezvény előtt, pénteken este kerül sor.
Fotó - Gasztrofalu Köveskál
Az olaszrizling a balatoni borászokat elkényeztette, mert lényegesen könnyebb vele dolgozni, főként, hogy a furmintot még mostanában kezdjük kiismerni. Persze nem akarjuk leváltani az olaszrizlinget a Balaton környékén, de mindenképpen gondolkodnunk kell a furmintról is, főleg a meleg évjáratokban. A fajta nem csak önállóan kerül palackozásra, nálunk a Pálffy Pincészetnél például a Riválisok borunk olaszrizling és furmint házasításából készült. De a pezsgőkészítésnél is érdemes figyelni rá, a Kreinbacher Szőlőbirtok eredményei bizonyítják, hogy világszinten is komoly eredményeket lehet elérni vele. Az idei mesterkurzusainkon ezekre a témákra is kitérünk, és megmutatjuk, hogy számolni kell a furminttal a Balatonnál."
Fotó - Kóstolom
A Furmint Február jegyében Köveskál vendéglátóhelyei és pincészetei hagyományteremtő szándékkal harmadszor rendezik meg a Furmint Napok - Köveskál eseményt. A rendezvény elsődleges célja, hogy megmutassa a Balaton környéki Furmint borokban rejlő potenciált és felhívja a figyelmet a szőlőfajta szerepére a borrégióban.
Míg pénteken a rendezvényre meghívott borászok zárt ajtók mögött kóstolják egymás legkitűnőbb Furmintjait, a közönség a Káli Art Inn, a Kővirág, a Káli Kövek illetve a Mi a Kőben kezdheti meg az ismerkedést a Furmint gasztronómiában betöltött szerepével a külön erre a hétvégére összeállított, a fajtára hangolt menüsorok segítségével.
Fotó - Gasztrofalu Köveskál
Az éttermekben, valamint a falu két végében található pincészeteknél – Káli Kövek és Pálffy Pince – másnap folytatódik a kötetlen borozás illetve falatozás. Emellett pedig mindazok számára, akik időben bebiztosítják a helyüket, a szervezők izgalmas beszélgetésekkel is készülnek, amelyeket a borágazat jeles képviselői moderálnak. Három különböző témában zajlanak a beszélgetések 10:30-tól 12:00 óráig. A Káli Art Innben napjaink egyik legfontosabb témájáról hallgathatjuk meg a termelők előadását: „Klímaváltozás hatás a furmintra”. Ezzel egy időben, a Pálffy Pincében a furmintból pezsgőt készítő borászok beszélgetnék, és idén sem maradhat el a fajta házasításáról szóló értekezés, amelynek helyszínét a Káli Kövek Borászat biztosítja. Az előadásokon részt vevő balatoni borászok mellett tokaji és somlói, muzslai vendégei is lesznek a rendezvénynek.
A rendezvény egész ideje alatt lehetőség van megismerkedni a Káli Art Inn, a Mi A Kő és a Kővirág furmintra hangolt menüsorával, vagy zárulhat az este a Káli Kövekben, ahol a Homonna Attila borász pörgeti a lemezeket. A szakmai beszélgetésből és kötetlen borozásokból sem lesz hiány, hiszen a pincészetek a teljes rendezvény alatt várják az érdeklődőket.
Az eseményről bővebb információ elérhető a hivatalos facebook oldalon.
Készült a sajtóközlemény alapján.