Csütörtökön jött egy kör e-mail a céges futós levelező listára, hogy futótársat keresnek maraton váltóhoz a vasárnap megrendezésre kerülő Budapest Maratonra. Nézegettem egyébként is a távokat, a 10 km szombaton számomra eléggé lehetetlen időpontban rajtolt, így az annyira nem tetszett, a 30 km pedig még tőlem fényévekre van, így nagyon megörültem, hogy jött ez a lehetőség és gyorsan le is csaptam rá. 12.2 km-t kaptam a maratoni távból, én lettem az utolsó futó a négy fős váltónkban, így az óbudai Fő térről kellett indulnom, kb. dél körül. Felkészülés címszó alatt pont szerdán volt Polar futóedzés, csütörtökön voltam sportmasszázson, pénteken pedig futottam egy átmozgató 5 km-t és szorgalmasan elkezdtem a szénhidrát raktárak feltöltését, szombaton pedig a vízivást. 

Vasárnap időben kiértem Óbudára, így maradt időm szétnézni, átvenni a hangulatot és bemelegíteni. A váltónkból a "Kettes kollegina" váratlanul megjelent a téren, aminek nagyon megörültem, mert az első versenye lévén teljesen fel volt dobva és rám is ragadt a lelkesedéséből. Váltóban csak egyszer futottam eddig, az pedig egy kisebb verseny volt Fonyódon, szóval kicsit izgultam, hogy minden rendben menjen. A váltózónában vártuk, hogy befusson a "Hármaskánk" és átadja az időmérő chip-pel ellátott közös rajtszámot. Ahogy feltettem, persze el is szakadt, így pár percet vesztettem a szereléssel, de aztán nagy lendülettel indultam el az Árpád hídon a Margit-sziget felé. Soha nem futottam még maratonistákkal együtt, teljesen más volt az egész hangulat. Én a 30. kilométernél, frissen álltam be közéjük és hihetetlen érzés volt látni azt a kitartást és emberfeletti akaratot, amivel ezek az emberek futottak. Csodálattal néztem őket és próbáltam én is hozzájuk méltó teljesítménnyel futni a saját távomat. Többeknek nagyon találó motivációs felirat volt a pólóján, egyet le is fényképeztem, mert különösképpen fontosnak tartottam a saját életemre nézve is.

A futóedzésen a nyulazást gyakoroltuk, így egy darabon együtt futottam egy gyönyörű mozgású fekete sráccal, közben pedig arra gondoltam, hogy milyen hihetetlen kitartással rendelkeznek ezek az emberek, akik minden egyes lépéssel legyőzik önmagukat. Az utam során többször meghatódtam: láttam vak futót, akit ketten kísérték, handbike-ost, anyukát babakocsival, nagyapákat, lányokat és asszonyokat, akik emberfeletti kitartásról tettek tanúbizonyságot. Közben ez a zene ment és azt gondoltam, hogy kicsit mindannyian őrültek vagyunk, a magunk módján, hogy itt "futkosunk" vasárnap délután. (Csak erős idegzetűeknek!)

Ami az én versenyemet illeti, magamhoz képest a félmaratoni tempómnál fél perccel gyorsabb köröket futottam és csak arra tudtam gondolni, hogy remélem egyszer én is eljutok arra a szintre, hogy teljes hosszában lefussam ezt a távot. Magasztos élmény volt. A telefonom persze szórakozott velem a 11. kilinél, de gyorsan úrrá lettem rajta és az utolsó másfél km-en mindent bele tudtam adni és szép idővel zártam. A befutónál csodálattal néztem a többieket és boldog voltam, hogy részese lehettem ennek az élménynek. Gratulálok mindenkinek és köszönöm! Találkozunk jövőre ugyanitt!