Túraszervezői minőségben először vezettem Balatonkört a Pünkösdi hosszú hétvégén, amit nagy izgalom és lázas előkészületek előztek meg. Napokon át próbáltam összeállítani a tökéletes programot, de valahogy minden „összeesküdött ellenem”, nem tudtam foglalni a kiszemelt borászatokba, még nem nyitottak ki a felkeresni kívánt helyek… Csütörtökre eljutottam odáig, hogy elengedjem az egészet, és bár a három napos túrára a szállásokon kívül egy fix állomásunk volt, úgy voltam vele, hogy pár számomra kedves helyet megmutatok a társaságnak, aztán lesz, ami lesz.

Szombaton reggel indultunk a Déliből, két gyakorlottabb és két „első bálozó” Balatonköröző barátommal. A vonatút már némi kihívás elé állított minket, lévén az első igazi nyári hosszú hétvége, nem csak mi gondoltuk úgy, hogy bringázni megyünk a Balcsira. Sajnos a MÁV erre kevésbé volt felkészülve, de végül csak sikerült beszuszakolnunk a „lovakat” egy kocsiba és kellemesen végigácsorogtuk a Siófokig tartó utat. Gyors kávé Kálmánnál, aztán elindultunk - ezúttal az én megszokott menetirányomhoz képest fordítva - a Déli-parton Zamárdi irányába. Péntek este kaptam egy tippet, hogy menjünk fel a Kőhegyi Kilátóba, ami mellett egy helyes kis presszóban a Podmaniczky pincészet borait kínálják, így is tettünk. Felérve gyönyörű panoráma tárult elénk, és itt máris sikerült meglepni a társaságot, hogy bizony a Déli-parton is vannak hegyek.

Irsai Olivért kóstoltunk, mindjárt kettőt, egy félszárazat és egy szárazat. A Mr. Irsay száraz, illatában fehér virágok, muskotály, citrusok, pont az, amit egy Irsaitól vár az ember. Ízében friss, gyümölcsös, üdítő és könnyed, fröccsben kiváló.

Fotózkodás után lefelé indultunk a Római úton, ami egy kavicsos-murvás út volt az erdőben. Irányban jók voltunk, én pedig elég határozottan léptem fel ahhoz, hogy a kis csapatom ne sejtse meg, hogy fogalmam sincs, hogy pontosan merre vezet ez az út. Elhaladtunk a Szántódpusztai Kulturális Központ mellett, ahol egy pillanatra megálltunk megemlékezni az Alkotótáborról, majd legurultunk egy elágazásig, onnan pedig Balatonföldváron a sárga jelzésnél lyukadtunk ki - ahonnét a Kutya-kör túránk is indul - így már könnyen visszataláltam a bicikliútra.

Balatonlelléig suhantunk, ahol újabb kihívás következett, a Kishegy meghódításának formájában. Itt több borászat is található, tavaly már jártunk erre pezsgőzni a Garamvári Birtokon, most viszont egészen a hegy tetejét céloztuk meg, mert régen jártam már fent és szerettem volna, hogyha ott ebédelünk. A Kishegy majdnem 300 méter magas, a Külső-Somogyi-dombsághoz tartozó Gamási-hát része, a tetején található egy gyönyörű, kicsi kápolna, melyet Szent Donátnak, a szőlősgazdák védőszentjének tiszteletére emeltek 1758-ban.

A Majthényi Présházba tértünk be, az egykori vincellérház 1784-ben épült, ma étteremként üzemel és csodálatos panoráma tárul innen a szemünk elé. A remek „újhullámos-magyaros” ételek mellé az Ikon és a Konyári borászatok borait kínálják.

Az Ikon borászatot 2007-ben alapították, szakmai vezetője Konyári János, közel 40 hektáron gazdálkodnak. Elsősorban vörösboros a profiljuk, egyik kedvencem tőlük (már csak a neve miatt is) a Tulipán cabernet sauvignon, merlot, cabernet franc, syrah cuvée. A Konyári borászatnál szintén a kékszőlőkön van a fókusz, 38 hektárt művelnek. Chardonnay-t kóstoltunk, ami reduktív eljárással készült, virágos, almás illatú, élénk savú, kedves bor.

Első napunk utolsó állomása az egyik kedvenc helyem, a bélatelepi Sellő büfé volt. Szerintem innen a legszebb a kilátás a Déli-partról és a strandnak is van egy különleges hangulata. Külön öröm volt, hogy a Sellőben Kristinus borokat kínáltak, a Birtok fehéret és az Irsait kóstoltuk. A Birtok fehérről: „Birtokunk 55 hektárjának legjava, talpig fehérben. Minden cseppje tartalmaz: Chardonnay-t, Balatont, sárga muskotályt, Sauvignon Blanc-t, napsütést és szürkebarátot.”

Első szállásunk Balatonkeresztúron volt, ami tulajdonképpen Balatonmáriafürdő, egy hatalmas házban, ahol mindenkinek jutott külön szoba. A Szkítában vacsiztunk egy jót, majd egy kis levezető fröccsözés után álomra hajtottuk a fejünket.

Második nap reggeli és kávé után útra keltünk és meg sem álltunk Balatongyörökig. Gyors frissítés, aztán irány Badacsony, Katinak ezúton is köszönjük a lángost! „Kötelező megálló”, a Pláne Borterasz következett, ahol a 2HA frissen degorzsált rajnai rizling alapú pezsgőjét kóstoltuk, olivás-grépfrútos garnélaráknyárs kíséretében. A pezsgőnek kell még egy kis idő, „cava” stílusra hajaz, illatában citrusok, virágok és érett alma, ami az ízében is visszaköszön, selymes, krémes buborékok kíséretében.

Éppen aznap került megrendezésre a Szent György-hegyen az első balatoni Lick the Click, amit nem hagyhattunk ki. Szemfüles barátnőm az eseményben talált egy taxi számot, így parkolópályára tettük a bicajokat és felkocsikáztunk a Bencze családi birtokhoz. Itt még nem jártam, a két legyet egy csapásra alapon amíg a társaság zenét hallgatott és a fa alatt hűsölt, lekóstoltam a borokat. A kedvencem a Gemini pezsgő lett: 100% pinot noir, négy éves érlelés, 3 g maradékcukor. Illatában zöldalma és trópusi gyümölcsök, lendületes savak és zamatos gyömölcsösség a kortyban, elegáns struktúra, lágyan olvadó, apró buborékok. A hegyről gyönyörű kilátás nyílt a Badacsonyra és a Balatonra, a rendezvényen ott volt a sommelier is, aki nagyon profin prezentálta a borokat, az egyetlen negatívum az árnyék hiánya volt, pár napernyő kellett volna az óriási hőségben.

Kis kitérőnk után Balatonudvari felé haladtunk tovább, Révfülöpön a Rév büfében ittunk egy szuper jegeskávét és elkészítettem az elmaradhatatlan „hattyas” fotókat is.

A „hobbit házakra” emlékeztető Gesztenye Nyaralóparkban szálltunk meg, és a Kalóz Strandbisztróban vacsiztunk. A hamburgereik isteniek és tartják több környékbeli pincészet borait is: Dobosi Borház, Skrabski Pincészet, Gyulki Pince, Söptei Pincészet. Söptei Balatonbort és a balatoncsicsói Szabó és Fia Borpince Aranyom késői szüretelésű olaszrizlingjét kóstoltuk. Ez utóbbi töppedt szőlőszemekből készült száraz bor, aranysárga szín, sűrű textúra, mazsolás, mézes, behízelgő illat, komplex, hosszú korty érett barackkal és egy kis mandulás kesernyével.

Harmadik napunk reggelén megtudtuk, hogy a fövenyesi strandra lehet gasztrojegyet venni, és bár nem volt az étlapon reggeli, a La Plage csapata mégis egy fennséges omlettet rittyentett össze nekünk, hogy újult erővel vághassunk neki az utolsó szakasznak. Egyetlen fix programunk egy kóstoló volt, az aszófői Kecze & Hady Kézműves Pincészetnél. Ebbe a napba is sikerült belecsempésznem egy kis „offroad” szakaszt, Örvényes után egy földút formájában, melynek végén a szomszéd kertjén keresztül sikerült megérkeznünk a helyszínre, ahol Kecze Zoltán és felesége Adrienn tárt karokkal vártak minket.

Zoltán alapvégzettsége közgazdász, 2002 óta készít borokat, bio gazdálkodást folytat 4 hektáron. Kóstoló sorunkból egy fehér és egy vörösbort emelnék ki: a Bor’Dame egy olaszrizling, Adrienn kedvence. A név is erre utal, „oldalbordám, egy kicsit megfranciásítva”– mondja Zoltán nevetve. Személyes kedvencem a Zsófia cuvée, ami stílusát tekintve számomra az újvilági vörösökhöz áll közel, illatában piros bogyós gyümölcsök, füst és kávé, selymes, telt korty, közepes tanninokkal. Megnéztük a kétszáz éves pincét is, ahol szépen sorakoznak a hordók, itt ugyanis minden tétel hordóban, spontán erjed és érlelődik.

Kóstolgatás után felkerekedtünk és legurultunk Füredre, ahol strandoltunk, majd utunkat folytatva Kenese magasságában pihentünk egyet egy mogyorókrémes palacsinta erejéig, végül az útról ismét kicsit letérve megtaláltuk az akarattyai magaspartot, ahonnan hosszában lehet látni a Balatont.

Szabadisóstón feltankoltunk rántott húsos szendvicsekkel és gyönyörködtünk a naplementében, majd lecsorogtunk Siófokra, ahol egy hideg sörrel lezártuk a Balatonkört. Hihetetlenül büszke voltam a kis csapatra, akik a hőség ellenére is, árkon-bokron át hősiesen tekertek és nem szidtak (nagyon) az emelkedők miatt. Lesz még hasonló kaland, „stay tuned”!