Az augusztus 20.-ai hosszú hétvégét Agárdon töltöttem a barátnőm meghívására. Szombat délutánra terveztük a Tókört, ezúttal a barátja bringájával vágtam neki. Pákozd irányába indultunk. Nagyon felemelő érzés volt végre csomagok és táskák nélkül tekerni. Még tömeg sem volt a bicikliúton, így szépen, kényelmesen haladtunk a magunk kis nézelődős-beszélgetős tempójában. Pákozdon beugrottunk egy ismerőshöz, majd felfrissülni az Oázisba, aztán folytattuk utunkat Velence felé. Ebből az irányból csak egy nagyobb emelkedőt kellett leküzdenünk, Velencéig sima utunk volt. A Korzón volt némi dugó, így szusszantunk egyet a Begurulóban, aztán visszagurultunk Agárdra és még pont elcsíptük a konyhát a Fehér Fregattban. Aztán a kertben iszogattuk az egymásnak vásárolt meglepetés borokat (Jackfall - Pillangó 2009 és Pántlika Battonage Chardonnay 2015) és azon vitatkoztunk, hogy vajon Deák Bill vagy Vikidál Gyula énekli-e a Popstrandról átszűrődő "Zöld csillag" című számot. A helyes megfejtés a Mobilmánia lett, de végül találtunk egy olyan verziót, amit mind együtt adnak elő, így ez lett az új közös számunk (a hivatalos címe pedig a Zöld, a bíbor és a fekete).

Másnap a pázmándi Bálint Boráriumba mentünk. Itt a környék borászatainak borait kínálják és éttermet is üzemeltetnek. A velencei-tó környéke az Etyek-Budai borrégió része, magas mésztartalmú, löszös, vulkanikus talajú termőterületekkel, ami elsősorban fehérboroknak és rozéknak kedvez. Én a helyi pincészetekről alig hallottam még, így kíváncsian vártam, hogy mit tartogatnak.

A kóstolást Nagy Gábor pázmándi pincészetének boraival kezdtük. Ő egyébként a Velencei-tó Körzeti Hegyközség hegybírója és kb. 10 hektáron gazdálkodik. 2016-os Sauvignon blanc-ja nem győzött meg, hiányzott belőle a lendület, ellenben a 2016-os Zen Zenit kifejezetten ízlett, almás-citrusos jegyeivel, kellemes savszerkezetével. Ez után a pákozdi Lics pincészet 2015-ös Chardonnay-jàt kóstoltam. Barackos, birsalmás, kicsit lime-os volt, ízlett. Lics László és neje a '80-as évek végétől kezdtek el szőlőtermesztéssel és borkészítéssel foglalkozni, jelenleg fiukkal gazdálkodnak az immár 22 hektáros területen, a Velencei-hegység déli lankáin. Végül a nadapi Szentesi pince 2015-ös Rajnai Rizlingjét választottam, parfümös, almás, kellemes bor volt. Szentesi József a '90-es évek végétől hobbiként kezdett el borászkodni a családi birtokon. Az évek alatt a birtoka 14 hektárra növekedett és egyre több féle organikus bor és palackos erjesztésű pezsgő került ki a pincészetétől. A Boráriumban kínált ételek jók voltak, sparhelten készülnek ötvözve az újhullámos és a hagyományos konyha elemeit. A kilátás is szép volt a Szőlőhegyről, negatívum volt viszont a rengeteg légy, ami egy idő után zavaróvá vált.

Ugyan a Boràriumban is kínáltak borokat az agárdi Csóbor pincétől, de azokat szándékosan nem kóstoltunk, mert oda szerettünk volna külön benézni. Így is tettünk, én végig is kóstoltam a teljes fehérbor palettát. A pincészet a 1989 óta működik, jelenleg 36 hektár területtel rendelkeznek. A borok mellett pezsgő is szerepel a kínálatukban.  Kellemes borokat készítenek, folyóbort is lehet vásárolni elvitelre, ár-érték aranyban jó és van egy szép lugasuk, ahová ki lehet ülni borozgatni. Ami érdekesség volt az a 2017-es Zengő, ami az ezerjó és a bouvier szőlők keresztezésével nemesített, kevésbé ismert magyar szőlőfajta, nem kóstoltam korábban. Virágos, sárgabarackos íze volt, üdítő, reduktív, könnyű bor. Végül elvitelre a fahordós érlelésű 2017-es Chardonnay-t választottam, aminek az illata és az íze leginkább az érett almára emlékeztetett.

Este megnéztük a kikötőből a naplementét és újra meghallgathattuk a kertből az új kedvenc szàmunkat, ezúttal egy, az Agarden színpadon fellepő banda előadásában. Az Agarden szabadtéri színpad egy tök jó kezdeményezés. A központban, a büfésor mellett van egy színpad, amit bárki használhat, csak vinni kell hozzá hangtechnikát. 

Hétfőn Székesfehérvárra mentünk, én még soha sem voltam ott, maximum átutazóban. A városnézést a Bory-várnál kezdtük. A várat Bory Jenő szobrász építette az I. Világháborútól 40 éven át egészen haláláig, saját ízlése és fantáziája szerint. A barátnőm szerint ez kishazánk egyik legérdekesebb épülete, és valóban, egy igazi kavalkád: vallásos szobroktól az indiai stílusú lépcsősorokon át a tornyok falába "rejtett" háborús emlékeken, kagylókon, érméken vagy épp lövedékeken keresztül minden megtalálható benne.

Minden apró részlete különleges vagy éppen meghökkentő, a szobrok között találkoztunk például háborús katonával, Jézus fejével, véres kezű alakokkal, elefánttal, gólyán lovagló kisbabával vagy éppen pisztolyt tartó angyalkával. Nekem nagyon bejött, igazi szürreális kaland volt. 

A kötelező Marxim-os lepényezés után sétáltunk egyet a történelmi belvárosban. Éppen akkor volt a Királyi napok keretein belül a Királyok menete és vettünk pár szép csetrest a kézműves vásárban. Napunkat a Belvárosi Borudvarban zártuk, ami a Művelődési ház kertjében került megrendezésre. De az legyen egy másik történet. Nem gondoltam volna, hogy ennyi minden belefér három napba, bár azt mondanom sem kell, hogy a "feszített" program mellett a Velencei-tóban "nem is maradt időm" fürdeni. Kivételesen nem bántam.