Március 15. péntek. Bár a hétvégére nem ígértek tökéletes időjárást, komoly esőt sem mondtak, a hőmérséklet pedig 10°C körül alakult. Szinte minden adott volt egy igazi szezonnyitó balatonfelvidéki tekergéshez, ami, hogy szusszanhassunk, illetve testünket kívül-belül melegítendő, érintette a kiválasztott, számomra eddig ismeretlen pincészeteket is.

Öten indultunk Balatonföldvárról. Dicséret a lányoknak, már reggel 08.08-kor leszálltak a Budapestről érkező vonatról. Rövid ismerkedés, és máris a rév felé tartottunk, hiszen a komp sem vár. Csapatunk egyetlen fiú tagjaként magamra vállaltam az útvonaltervezést, és a megfelelő helyeken a megfelelő irány hangos kiadását. Velünk volt még egy szárnyait bontogató borblogger, aki a felkeresett borászatokért felelt, valamint a társaság felkészítéséért, kerülve a látszatot, hogy vannak bor tekintetében gyengébb elemek is. Továbbá velünk tartott három érdeklődő, akik szeretnek biciklizni és szeretik a bort is, a túra „haszonélvezőiként”. A beszámoló koprodukcióban készült.

Időben értünk Szántódra, vártunk is a kompra. Átszeltük a Balatont, Zánkáig a bicikliutat követtük, majd észak felé Köveskálnak vettük az irányt, ahol a Káli Kövek borászatban megejtettük első megállónkat.

A Káli Kövek kívülről egy családi házra hasonlít, leszámítva, hogy ki van írva rá, hogy borászat. Kedves kis kert biciklitárolóval és ülőalkalmatosságokkal, a házba belépve pedig egy kályha fűtötte otthonos szoba tárul elénk. Kóstoló sor ugyan nem volt, de ezt könnyedén áthidalva mindenki másfajta bort kért, így nagyjából körbe is tudtuk kóstolni a kínálatot. A borászatnak 2 hektár saját területe van, emellett a környező falvak ültetvényeiről vásárolt szőlők terméséből készítik a prémium, úgynevezett Falubor sorozatot. A Faluborok a termőhelyek jellegét hívatottak tükrözni. Nekem a Szentantalfa Rajnai Rizling 2016 lett a kedvencem, ami a Sósi dűlőről származó, több mint 20 éves tőkék gyümölcséből készült, tölgyfarhordóban erjedt, majd érlelődött 5 hónapig. A rajnaira jellemző petrolos jegyek mellett sósság és érett körte az illatában, ízében gyümölcsösség és egy kis vanília, lendületes savak teszik üdévé a kortyot.

A következő célpontunk a badacsonyi Málik pincészet volt, előbb azonban kettévált kis csapatunk a szállás elfoglalásának zökkenőmentessége érdekében; ez tűnt a biztos megoldásnak, mert az esti érkezésünk ideje és állapota is erősen kérdéses volt. A lányok folytatták az utat Káptalantótin keresztül, míg én lementem Balatonrendesre a kulcsért. Mivel a balatoni szezon még várat magára – igazából ismeretlen és érthetetlen okokból – nehezen találtunk szállást. A lányok nélkülem is ügyesen haladtak, olyannyira, hogy be kellett ülniük a Skizoba, mert a Málik pincéhez már együtt akartunk érkezni.

A Skizo Borház neve arra a meghasonlott állapotra utal, amit a világban létező ellentmondások okoznak bennünk, ami a borkészítésben is kérdések elé állítja a termelőket. Hagyományos technikák vagy modern technológia? Kárpát-medencei vagy nemzetközi fajták? És még sorolhatnám… A Hegyeink sorozatból kóstoltunk, a 2017-es Olaszrizling hozta a tipikus badacsonyi bazaltos karaktert, spontán erjesztéssel készült és 30%-a fahordóban érlelődött, kellemes bor, nekem hiányzott belőle valami kis plusz, amire felkaptam volna a fejem, ám ez a kedves kiszolgálás és az isteni répatorta tökéletesen kompenzálta.

A Málik pincészetet egy majdnem 100 méteres szintkülönbség legyőzése előzte meg, de a kilátás kárpótolt minden méterért.

Málik Zoltán 5 hektárnyi ültetvényén termeszt szőlőt és csak fehérborokat készít, organikus és biodinamikus módszerek alkalmazásával. A borospalackok címkéin feltűnő vaddisznó Zoltán vadász mivoltát hivatott szimbolizálni. 6 tételes kóstoló sorunkban megízlelhettük a héjon tartott és „sima” szürkebarát közötti különbségeket, két ősi kárpát-medencei fajtát, a Bakatort és a Zöldszilvánit; a Zeus-t és természetesen a Kéknyelűt. Kedvenceink a Bakator 2015 és a Kéknyelű 2016 lettek. A piros bakator egy neutrális szőlőfajta, és a kéknyelűhöz hasonlóan női virágú, így porzópár közelségére van szüksége, ami esetében a sárgamuskotály volt. Szeremley Huba szerint a bakator „ a bor ízű bor”, szerintem almás, citrusos és enyhén virágos, közepes testű, szép savakkal. A kéknyelű  ízében körtés, fűszeres, enyhén ásványos, elegáns, harmonikus bor. Kiváló vendéglátásban volt részünk, a hegyről megcsodálhattuk a lemenő nap utolsó sugarait, nehéz volt tovább állni.

A borkóstoló után a szintén badacsonyi Pláne borteraszt céloztuk meg, eleinte kissé bizonytalanul megindulva a szőlők között, kizárólag lámpáink fényeire hagyatkozva.

A tartalmas nap zárásaként a szent györgy-hegyi 2HA pincészet 2016-os Tabunello-ját kóstoltuk. A 2HA már nem is 2 hektár, hanem 4.5, ahol kiváló vörösborok kerülnek ki Török Csaba kezei alól. A Tabunello alapja a sangoivese szőlőfajta, amivel leginkább a toszkán Brunello di Montalcino bor alapjaként találkozhatunk. A fajtát itthon Csaba engedélyeztette. A bor fakádban erjedt és kb. 2 hét héjon tartás után 13 hónapot töltött új és használt barrique hordókban, szüretlenül került palackozásra. Illatában cseresznye, füst és hordófűszerek, ízében visszaköszönnek a piros bogyós gyümölcsök ám a hordó még elég intenzív, ígéretes bor, kell még neki pár év a palackban.

Este 9 körül indultunk szállásunkra, és rövidesen szembesültünk a vacsora problematikájával. Mindenki hozott egy kis elemózsiát, így napközben nem éreztük, hogy ennünk kéne. A Málik pincénél ínycsiklandó juhtúrós és szalonnás pogácsákkal nyomtuk el éhségünket, amelyek – kövezzetek meg – számomra a legfinomabbak voltak aznap. Egy szó, mint száz; Badacsony és Balatonrendes között a szezon hiánya és a késői óra okán már nem tömhettük meg hasunkat. De nem csüggedtünk, otthon elfogyasztottuk a maradékokat és nyugovóra tértünk.

Szombaton rövid reggeli pepecselés után a bicikliúton indultunk kelet felé. Révfülöp elején egy kerékpárkölcsönző mintha nyitva lett volna, de kipakolva nem volt semmi. Tájidegenek lehettünk, mert a hölgy megkérdezett minket, lefotózhat-e, hogy már van, aki ilyenkor is biciklizik ám. Ja, igen, nagyjából délután egyig szemerkélt az eső, de – remélem nem csak én gondolom így – kicsit sem volt zavaró, én esőkabátot sem öltöttem. Révfülöpön igencsak megörültük az első boltnak, hiszen ahogy a vacsi elmaradt, a reggeli is eddig váratott magára. Kifli, parizer, tömlős sajt, zacskós kakaó; mit kívánhat még a magyar kerékpáros?

Balatonakaliig a bicikliúton folytattuk utunkat, ahol északnak fordultunk a dörgicsei Pántlika pincészethez. Okulva a tegnapból, itt ebédeltünk is. Útközben elhaladtunk pár romtemlom és a Halom-hegy (kilátó és a Balaton formája kövekből kirakva, ami mellett kis bazaltoszlopocskák jelölik a környező hegyeket) mellett is, de ezeket mind nem tekintettük meg, lévén most máson volt a fókusz.

A Pántlika pincészetet 1993-ban alapították, 40 hektáron gazdálkodnak Dörgicse és Balatonakali környékén, 13 fajta található meg a kínálatukban. Boraik 60%- át teszik ki a fehér fajták, a másik 40% évtől függő arányban rozé és vörösbor lesz. A mindennapi borok mellett készítenek prémium borokat, késői szüretelésű tételeket, törkölypálinkát és habzóborokat is. A kóstolt borok közül a Bársony Cabernet Franc-t emelném ki, ami 24 hónapot töltött hordóban, meleg karakter, érett piros bogyós gyümölcsök, lágy tanninok és nevéhez méltóan bársonyos korty jellemzik.

A Pántlika pincészetben a kiváló ételek és borok mellett balzsamecetek széles választékát is kínálják. Dörgicse után Vászolyon és Pécselyen keresztül érkeztünk Balatonszőlősre, ahol nem akartunk megállni, de nyitva volt A Kocsma, ami a Gellavilla borbárjának tűnt. Árulnak egyéb borokat, illetve egyelőre csak csütörtöktől vasárnapig napi menüt is. Itt nekem már szükségem volt egy sörre, így a borkóstolásból kimaradtam, azaz inkább csak elnapoltam, mert egy üveg pinot noirral távoztam.

Balatonszőlősről már egyenes út vezetett Balatonfüredig, annak is a balatonarácsi végéig, a Kemendy pezsgőműhelyhez.

A 2016-ban alapult Kemendy Pezsgőműhellyel első ízben tavaly év végén találkoztam egy kóstolón és már akkor elhatároztam, hogy ha módomban áll, ellátogatok hozzájuk, mert a pezsgőik azonnal levettek a lábamról. Kb. 2000 palack, tradicionális eljárással készülő pezsgőt palackoznak évente, jelenleg 8 féle buborékos csoda található a szortimentjükben. Kemendy László 30 éves tapasztalatát és a határtalan elhivatottságát érezni ezekben a különleges italokban, amik stílusra leginkább a franciaországi „crémant” pezsgőkre hasonlítanak. Személyes kedvencem a Noire: 100% Pinot Noir, Brut Nature, gyümölcsök és virágok, apró buborékok, elegáns szerkezet. A társaságnak a (szerintem kicsit prosecco-ra emlékeztető) PinoZen Brut jött be leginkább, ami szürkebarát és zenit házasítás, kecses és könnyed, behízelgő a maga 6g maradékcukrával. Ez a pezsgőműhely megér egy teljes cikket, később még szólok róluk, addig is keressétek a termékeiket a DemiJohn-nál.

A paloznaki Homola borteraszt szemeltük ki végső célpontként. A paloznaki szállás kulcsát átvettük még a Homola előtt, majd búcsút vettünk egymástól. Hárman a borteraszra indultak, mi ketten pedig haza, Balatonföldvárra. Kicsit későn jutottunk erre az elhatározásra, hiszen a Kemendyből egyből indulva, elértük volna az utolsó 19.00-s kompot. A csopaki vonatot nem akartuk megvárni, a balatonvilágosit lekéstük, így egy siófoki McDonald’s-os megállóval végül fél 12 körül értünk Balatonföldvárra. A csapat maradéka vasárnap, a hétvég egyébként legszebb napját kihasználva, még Siófokig kerekezett.

Pénteken nagyjából 60 km-t tekertünk és 4 helyen tettük tiszteletünket. Szombaton Paloznakig negyvenpár km-t mentünk (aztán még 60-at Földvárig), és a Homolával együtt szintén 4 helyet látogattuk meg. Eső ide, vagy oda, mind a biciklizés, mind a borozgatás kiemelkedő volt, nem cseréltem volna le semmilyen száraz programra sem.

Szerzők: Gyöngyi T. és Gyula N.